Nagyvilág

A történész nem érti a holokauszt-áldozatok újabb perét

Ungváry Krisztián abszurdnak tartja a magánbankok elleni keresetet.

A korszak ismert kutatója érthetetlennek tartja a keresetet. Ungváry Krisztián az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, a zsidónak minősítettek pénze annak idején a magyar államnál landolt, az aranyat, műkincset pedig a szovjet hadsereg foglalta le.

A történész emlékeztetett rá, hogy a zsidók vagyonát valóban elrabolták. Ez akár perelhető is lenne, de az abszurd, ha ezt magánbankokkal teszik. Az állam elleni kereset viszont nehézkes, mert már a párizsi békeszerződésben megegyeztek a jóvátételekről az érintett országok.

A nemzetközi jogász szerint az is kérdéses, miként lesz egy olyan bank alperes, amelynek még a jogelődje sem létezett a per tárgyává tett időszakban. Latman Tamás arra számít, hogy a joghatóság hiánya miatt nem lesz érdemi eljárás ebben a perben sem.

Feldmayer Péter MAZSIHISZ-elnök szerint viszont jogos lehet a per. Igaz, szerinte is csak az MNB felelőssége, illetve jogfolytonossága látszik egyértelműnek. A perben a felperesek 1944-es árfolyamon számolt két milliárd dollárt követelnek kamatostól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik