Nagyvilág

Piszkosbomba-támadástól fél a brit kormány

Növekszik a veszélye egy olyan nagy-britanniai merényletnek, amelyet a terroristák sugárzó anyagot szétszóró robbanószerkezettel - úgynevezett "piszkos bombával" - követnek el.

A legnagyobb brit konzervatív napilap, a The Daily Telegraph által idézett jelentés szerint a brit kormány attól tart, hogy a merénylők a Temzén juttatnak el egy “rögtönzött nukleáris szerkezetet” London központjába, és ott azt felrobbantják.

A kabinet szerint emellett annak a kockázata is fennáll, hogy a terroristák valamelyik brit kikötőváros ellen hajtanak végre támadást a tengerről, ahogy az az indiai Mumbaiban is történt 2008-ban. Az indiai rajtaütésnek 150-nél is több halálos áldozata volt – írta a brit lap. A The Daily Telegraph szerint egy ilyen támadás lehetősége annyira aggasztja a brit kormányt, hogy döntés született külön parancsnoki központ létrehozásáról a gyanús hajók nyomon követésére.

A lap által ismertetett, három részből álló kormányzati kockázatelemzés szerint jelentősen növekszik a radiológiai anyagok csempészete, emellett az interneten is mindinkább hozzáférhetők a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris technológiák. A jelentés az al-Kaidát az “első olyan transznacionális szervezetként” írja le, amely az ilyen technológiákkal készített fegyverek beszerzésére és polgári célpontok elleni bevetésére törekszik. Az idézett elemzés szerint a terrorhálózat Afganisztánban, még a tálib rezsim idején külön létesítményeket hozott létre e fegyverfajták kutatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik