Nagyvilág

Elfogadták Obama egészségügyi reformját

Megszavazta az egészségügyi reformot az amerikai Képviselőház helyi idő szerint vasárnap este.

A javaslat a vártnál valamivel nagyobb támogatást kapott, de azt még a Szenátusnak is jóvá kell hagynia – ismét. A törvényre 219-212 arányban bólintottak rá a képviselők. A költségvetést csaknem 900 milliárd dollárral megterhelő törvényt a demokraták közül sem támogatta mindenki, de miután a habozó honatyákat biztosították arról, hogy az államilag finanszírozott ellátásba nem fog beletartozni a terhességmegszakítás, ők is támogatták a javaslatcsomagot. A törvény egyik legfontosabb eleme az, hogy egészségbiztosítást kap 32 millió amerikai állampolgár, akik eddig nem részesültek ellátásban. A törvény szigorúbban szabályozza a biztosítókat is, amely ugyancsak nem kis vitákat váltott ki.

Az egészségügyi reform Barack Obama egyik legfontosabb választási igérete volt, így az amerikai elnök is a vasárnap esti szavazás nyertesének tekinthető. A törvénytervezetre a Szenátusnak is rá kell majd bólintania. A szintén demokrata többségű felsőház egyszer már elfogadta a javaslatot, de a poltitikai egyeztetések nyomán, illetve az változtatások miatt újra meg kell ismételni a procedúrát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik