Nagyvilág

Pakisztán meghiúsította az ENSZ és a tálibok tárgyalásait

Erősen kritizálta az ENSZ volt afganisztáni főmegbízottja több tálib vezető pakisztáni letartóztatását a BBC brit közszolgálati adónak adott interjúban.

Kai Eide azt állította a pénteken közzétett interjúban, hogy a letartóztatások miatt megszűntek a tálibok és az ENSZ közötti, a konfliktus politikai megoldásáról szóló titkos tárgyalások. Ez az első alkalom, hogy a volt ENSZ főmegbízott nyilvánosan is elismerte, hogy személyesen tárgyalt tálib vezetőkkel.

Az ENSZ egykori afganisztáni főmegbízottja elmondta, hogy az első kapcsolatfelvétel nagyjából egy éve történt, majd az augusztusi választások alatti visszaesést követően folytatódtak a megbeszélések, egészen egy pár héttel ezelőtti pillanatig. A norvég diplomata arra utalt, hogy Pakisztán az elmúlt hetekben több magas rangú tálib vezetőt is letartóztatott, köztük a tálibok második számú vezetőjét.

Eide szerint ezek a letartóztatások rossz hatással voltak a titokban folyó tárgyalásokra. A diplomata közölte: nem hiszi, hogy véletlenül tartóztatták le a tálibokat. A BBC-nek adott interjúban “valószínűleg igaznak” nevezte a feltételezést, hogy Pakisztán a letartóztatásokat a tálibok és az afgán kormány közötti tárgyalások megakadályozására hajtott végre, mert Iszlámábád szeretné irányítani a folyamatot. Pakisztáni tisztségviselők ezt tagadták – írta a BBC.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik