Nagyvilág

Összecsapások Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában

Köveket dobáló és autógumikat égető palesztin fiatalok csaptak össze pénteken izraeli katonákkal.

A palesztinok a megszállt területeken tervezett zsidó telepbővítés ellen tiltakoztak. Nyugtalanságot keltett körükben az a hír is, hogy zsidó szélsőségesek el akarják foglalni a jeruzsálemi óvárost, ahol három vallás szent helyei találhatók.

Az izraeli katonaság könnygázzal és riasztógránáttal válaszolt. Hivatalos források szerint az összecsapásoknak nem voltak sebesültjei.

Jeruzsálem Izrael által elfoglalt keleti szektorában Iszávija negyedből és Sufat menekülttáborból jelentettek zavargásokat. Utóbbi helyszínen a rendőrség hat tüntetőt vett őrizetbe.

Összecsapásokról számoltak be a Jeruzsálem és Ciszjordánia közötti kalandijai átkelőhelynél is, de a legkomolyabb zavargások a ciszjordániai Hebronban voltak, ahol mintegy 60 tüntető nézett farkasszemet az izraeli katonákkal. A város azóta forrong, amióta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a múlt hónapban bejelentette: a nemzeti örökség részévé kíván minősíteni egy szentélyt, amelyet a muszlimok és a zsidók egyaránt a magukénak tekintenek.

Hebronban a Hamász iszlamista mozgalom felhívására mintegy 300 ember tiltakozott az izraeli megszállás ellen. Ugyancsak a Hamász Gázában 10 ezer, Rafahban kétezer fős tüntetést szervezett.

A Gázai-övezetből szélsőségesek pénteken újabb rakétát lőttek ki Izraelre. Ezúttal senki sem sérült meg, de egy hasonló csütörtöki támadásban egy thai munkás életét vesztette. Ez volt az első halálos rakétacsapás azóta, hogy Izrael tavaly megtámadta a palesztinok lakta földsávot.

Közben Brüsszelben pénteken váratlanul bejelentették: a jövő hónapra halasztották az EU-izraeli bizottság ülését. Diplomáciai források szerint a döntés ugyan mind a 27 uniós tagállam külügyminiszterének beleegyezésével született, de nem tekinthető válaszlépésnek a kelet-jeruzsálemi zsidó telepek bővítéséről szóló bejelentésre.

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter, aki már pénteken Brüsszelben tartózkodott, az ülés elmaradása ellenére találkozhat uniós kollégáival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik