Nagyvilág

Nem lesz szlovák hazafiassági törvény

Nem írja alá a hazafiassági törvényt a szlovák államfő, amely kötelezővé tenné az iskolai himnuszhallgatást is. Ivan Gašparovič ezért a jogszabályt visszautalja a parlamentnek, amely a júniusi választásokig akár másodszor is szavazhat róla.

A törvény előírta volna, hogy az iskolákban a himnusz meghallgatásával kezdődjön a tanítási hét, akárcsak a kormány, a parlament, az önkormányzatok és a falugyűlések kezdetén. Minden egyes tantermet fel kellett volna díszíteni az állami jelképekkel, sőt az alkotmány bevezető szakaszának a szövegét is ki kellett volna függeszteni.

Slotáék a törvénnyel az államigazgatásban dolgozókat külön hazafiassági esküre kötelezték volna. Eredetileg ezt várták volna el a 15 évesektől is, amikor átveszik a személyazonossági igazolványukat. Utóbbi elképzelésükről azért tettek le, hogy a javaslat könnyebben szerezzen többséget.

Az elnököt néhány nappal a döntés előtt Robert Fico kormányfő is arra kérte, hogy ne írja alá a jogszabályt; Gašparovič mégis visszautasította azokat a vádakat és sajtóbeli értelmezéseket, hogy Fico nyomására döntött.

Szerinte az egyébként tartalmilag megfelelő jogszabály április elsejétől végrehajthatatlan, ezért az első naptól kezdve megsértenék, így nem érdemes beiktatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik