Nagyvilág

Moszkvában a közel-keleti kvartett

Moszkvában tanácskozik pénteken a közel-keleti kvartett: az Egyesült Államok, az ENSZ, az Európai Unió és Oroszország képviselői ülnek tárgyalóasztalhoz a békefolyamat előmozdítása érdekében.

Az orosz főváros vendége Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár – aki már különtalálkozót is tartott Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel -, Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, a házigazdákat pedig Szergej Lavrov orosz külügyminiszter képviseli.

A nemzetközi kvartett a múlt héten elítélte, hogy Izrael újabb lakások építését engedélyezte zsidó telepeseknek a vitatott hovatartozású Kelet-Jeruzsálemben, amelyet a palesztinok leendő fővárosuknak tekintenek, s egyúttal párbeszédre szólította fel a válságban szemben álló feleket.

A kvartett nyilatkozatában figyelmeztette Izraelt és a palesztinokat, hogy egyoldalú lépéseik nem dönthetik el előre (béke)tárgyalásaik kimenetelét, a nemzetközi közösség pedig nem fogja elismerni az ilyen lépéseket.

Hillary Clinton már csütörtökön az orosz fővárosba érkezett, s Szergej Lavrovval tárgyalt elsősorban az új START-szerződés előkészítéséről, illetve az iráni nukleáris problémáról.

Az amerikai külügyminiszter a kvartett találkozója után várhatóan Dmitrij Medvegyevvel és Vlagyimir Putyin kormányfővel is találkozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik