Nagyvilág

Strasbourg: diszkriminálta a roma diákokat a horvát állam

Kedden pont került annak a 15 roma fiatalnak az ügyére, akik még 2003-ban vitték sérelmüket a Strasbourgban székelő Emberi Jogok Európai Bírósága elé - írja a Kitekintő.hu.

Állításuk szerint általános iskolai tanulóként súlyos diszkriminációt kellett elszenvedniük a horvát közoktatás részéről, mivel a többi diáktól elkülönítve kellett tanulniuk. A hivatalos horvát álláspont szerint az elkülönítésére azért volt szükség, mert a diákok komoly lemaradást mutattak a horvát nyelv elsajátításában és használatában.

A 15 roma tanuló az észak-horvátországi Macinec és Podutren falvaiban járt iskolába 1996 és 2000 között. A nemzetközi bíróság végzése szerint éppen ez az a régió, ahol a felmérések alapján a roma diákok 84%-a morzsolódik le az általános iskola elvégzése előtt és ez ellen a horvát kormány idáig nem lépett fel.

A bíróság azt is megállapította, hogy az érintett iskolák nem tettek semmit az állítólagos nyelvi hátrányok megszűntetéséért, ráadásul az elkülönítés alapjául szolgáló teszt nem is speciálisan a horvát nyelv tudását volt hivatott felmérni.

A ma már felnőttként saját családot alapított felperesek keresetét előbb egy horvát bíróság utasította el 2002-ben, majd az Emberi Jogok Európai Bírósága is ugyanezt tette. Fellebbezésüket most azonban siker koronázta és a bíróság ítélete alapján a horvát államot fejenként 4500 eurós kártérítésre kötelezte. Ezenkívül a 15 roma fiatal közösen további 10 ezer eurót kap majd a kormánytól peres költségeik megtérítésére- tudósít a SETimes.com hírportál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik