Nagyvilág

Sarkozy: nukleáris energiát mindenkinek!

Nicolas Sarkozy sürgette a világ fejlődő országait, hogy részesítsék előnyben a nukleáris energiát, a gazdag országokat pedig felszólította, hogy segítsenek nekik ebben.

A francia elnök a nukleáris energia jövőjéről szóló párizsi konferencián kijelentette, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelemben szükség van az atomenergiára, és hozzátette, hogy Franciaországnak vezető szerepet szán a nukleáris energia elterjesztésében. Sarkozy kritizálta a fejlett országok hozzáállását, miszerint a szegényebb államok nem elég megbízhatóak a nukleáris energia alkalmazásához, hiszen ezzel „bezárják a kaput” a fejlődésük előtt. Az elnök ezért kezdeményezte, hogy a nemzetközi pénzügyi intézmények segítsék a fejlődő országok nukleáris projektjeinek megvalósítását.

Sarkozy ugyanakkor – Iránra utalva – ostorozta azokat az országokat, akik a nukleáris energia békés felhasználásának leple alatt atomfegyvereket fejlesztenek.

A politikus emellett a nukleáris energia biztonságosságának szavatolása érdekében javasolta a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség megerősítését, amely a megbízhatóság szempontjából osztályozhatná az erőműveket.

Franciaország a világ vezető nukleáris energia-fogyasztója, az országban működő 59 erőmű a nemzeti áramellátás 78 százalékát biztosítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik