Nagyvilág

Több pénzt kérnének a határon túli magyarok

A világos stratégiát hiányolják az erdélyi szakemberek a magyar államnak a határon túli magyar közösségek számára nyújtott támogatáspolitikájában. Úgy vélik, a Szülőföld Alapnak több pénzből kellene gazdálkodnia.

2006-ig jobbára a Határon Túli Magyarok Hivatala koordinálta ezt a tevékenységet az Illyés, Apáczai és Új Kézfogás Közalapítvány bevonásával. 2006-ban a szocialista kormány megszüntette ezt a rendszert és a Szülőföld Alapra bízta az ügyet, amely évente egymilliárd forinttal rendelkezik – mondta Misovicz Tibor budapesti közgazdász egy marosvásárhelyi tanácskozáson, amelyről az erdélyi Krónika számolt be csütörtökön.

Misovicz úgy véli, ennél több pénzt kellene a határon túli magyarság támogatására fordítani, és azt is meg kell határozni, melyek azok a határon túli magyar intézmények, amelyeket a magyar államnak kötelessége eltartani. Hadnagy Miklós, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója szerint 2006-ig pártkonszenzuson alapuló, folyamatos építkezés érvényesült a támogatási rendszerben, s bár szűkebb keretek között, a Szülőföld Alap is ezt folytatja.

Székely István, a Szülőföld Alap kolozsvári irodájának a vezetője szerint nem alakult ki világos támogatási stratégia. “A Szülőföld Alap létrehozása, az, hogy minden támogatás ezen keresztül valósul meg, azért jó, mert kiküszöbölhetők a párhuzamosságok” – vélte Székely. Hátrány viszont, hogy most sincs világos elképzelés arról, mit és miért kellene támogatni – tette hozzá.

A szakember a rendszer jobbulását attól reméli, hogy létrejönnek azok a szakmai konzorciumok, amelyek ésszerűen dönthetnek majd a pénzelosztásról. Székely szerint ugyanis jelenleg nincs egyeztetés a Szülőföld Alap és például a Communitas Alapítvány között (ez utóbbi a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek és a romániai magyar közösségnek szánt román állami pénzek elosztására hivatott szerv – a tud. megj.), így „a támogatás gyakran oda jut, ahol más források is vannak”.

Tibád Zoltán, a Kolozsvári Eurotrans Alapítvány vezetője szintén a támogatási stratégia kidolgozását, a pontos célok megfogalmazását igényli az anyaországi döntéshozóktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik