Nagyvilág

Obama a dalai lámával növeli népszerűségét

Szerény diplomáciai keretek között, a nyilvánosság kizárásával kezdődik csütörtökön Barack Obama és a dalai láma találkozója. Elemzők szerint az elnök meggyengült népszerűségi mutatóján javíthat az oldalán mutatkozó spirituális vezető, a találkozó ráadásul egy Kínával szembeni keményebb hangvétel kezdetét jelentheti.

Kína tiltakozása ellenére Obama csütörtökön fogadja a dalai lámát a Fehér Házban. Eddig kiszivárgott hírek szerint a térképteremben és nem az Ovális Irodában kerül majd sor száműzetésben élő tibeti vezető fogadására, s úgy tudni, hogy Obama nem tervez nyilvános, a média előtti megjelenést vendégével.

Úgy tűnik, hogy az Obama adminisztráció az előző két elnökhöz képest fordított megközelítést alkalmaz Kínával kapcsolatban – írja Mark Mardell a BBC véleményrovatában. Bill Clinton és George W. Bush elnökségük kezdetén kemény hangot ütöttek meg Pekinggel, majd az idő előrehaladtával egyre pragmatikusabb vonalat képviseltek. Obama első évében azt mondta, amit Kína vezetői hallani akartak, majd amikor az amerikai elnök számára oly fontos klímaváltozás és az iráni atomprogram témájában Kína nem tett engedményeket, keményebb hangvételre váltott.

Pekingben nem várják, de számítottak a dalai láma és az amerikai elnök február 18-ára bejelentett találkozójára, mi több, a China Daily című angol nyelvű napilap csütörtökön egyenesen beharangozót közölt az eseményről. A lap utal rá, hogy Obama egyszer már, tavaly novemberi kínai látogatása előtt, elhalasztotta a találkozót, igaz, a diplomáciai gesztus akkor jól felfogott érdeke volt. Ahogyan a mostani találkozó is az, hiszen megfigyelők szerint az elnök meggyengült népszerűségi mutatóján lendíthet az oldalán mutatkozó dalai láma, miközben a belpolitikában sokat árthatott volna a találkozó elutasítása. Elődjének, George Bushnak is sokkal többet jelentett, hogy 2007-ben karonfogva sétálva, mosolyogva mutatkozott vele, mint magának a dalai lámának vagy éppen Tibet ügyének – jegyzi meg a lap.

Támogatói köszöntik a dalai lámát Washingtonban a hotel bejárata előtt (fotó: MTI/EPA)

Támogatói köszöntik a dalai lámát Washingtonban a hotel bejárata előtt (fotó: MTI/EPA)

“Obamának sokkal fontosabb kérdésekre kellene összpontosítania, például a kereskedelemre és a klímaváltozásra ahelyett, hogy a dalai lámával találkozva a kínai kapcsolatokat rombolja” – idézi a China Daily Fred Teng sanghaji születésű amerikait, a “kínai-amerikai kapcsolatok országos tanácsának” tagját.

A Fehér Ház szerint ugyanakkor az amerikai-kínai kapcsolatok elég érettek ahhoz, hogy megtalálják a közös alapot a kölcsönös érdekeket érintő kérdésekben, még ha más ügyekben nem értenek is egyet.

A China Daily kitér arra, hogy a pekingi vezetés nehezményezi, hogy a dalai láma mást mond, és másként cselekszik. A dalai lámának el kell fogadnia a központi kormány fennhatóságát Tibet felett, a szocializmus építésének útját és a regionális autonómiát – hangoztatják. Abból viszont, hogy a dalai láma a közelmúltban többször is úgy nyilatkozott: miután a Kínai Kommunista Párt 60 éve van hatalmon, ideje “nyugdíjba vonulnia” – Pekingben arra következtetnek, hogy a dalai láma nem hajlandó a fennálló hatalmi helyzetet elfogadni. Peking azt is nehezményezi, hogy Kína több mint 40 diplomáciai képviseletét támadták meg tibetiek “a dalai láma utasítására”.

“Tibet jövőjét a tibetiek fogják meghatározni” – mondta az idézett tájékoztatón Csu Vej-csün, hozzátéve, hogy azok, akik erőszakhoz nyúlnak, abban a pillanatban terroristákká válnak. A pekingi vezetőknek meggyőződésük, hogy a külföldön élő tibetiek többsége is békében szeretne élni, s az a véleményük, hogy valójában az emigrációban élőknek kell megválaszolniuk a kérdést, “mit kell majd tenniük, ha a dalai láma már nem lesz velük”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik