Nagyvilág

Clinton szerint Iránban katonai diktatúra lesz

Az amerikai külügyminiszter azzal vádolta meg Iránt, hogy katonai diktatúra felé halad.

Hillary Clinton erről hétfőn beszélt Rijádban, Perzsa-öböl menti országokat érintő körútja második állomásán. Az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a washingtoni kormányzat által szorgalmazott újabb Irán elleni nemzetközi szankciók célpontja az iszlám Forradalmi Gárda.

Washington az iráni állítólagos atomfegyverkezési erőfeszítések megfékezése érdekében szorgalmaz újabb korlátozásokat Iránnal szemben. Szaúd el-Fejszál herceg szaúdi külügyminiszter Clintonnal tartott közös sajtóértekezletén kétségét hangoztatta az újabb szankciók hasznosságát illetően. Kijelentette, hogy az iráni nukleáris ambíciók jelentette veszély sürgősebb megoldást igényel. A szankciók hosszú távú megoldást jelentenek, de a fenyegetés ennél sürgetőbb választ követel – tette hozzá.

Fejszál herceg kijelentette, hogy a közel-keleti atomfegyverkezés megfékezésére irányuló erőfeszítéseknek Izraelre is vonatkozniuk kell.

Clintonnal utazó amerikai illetékesek értetlenségüket fejezték ki a szaúdi külügyminiszter kijelentése kapcsán, mert a szaúdi kormány kifejezetten támogatja az Irán elleni büntetőintézkedéseket.

Hillary Clinton az öböl menti országaiban tett látogatásán az Irán elleni újabb szankciók támogatására akarja rábírni tárgyalópartnereit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik