Nagyvilág

Halálos vonatbaleset Brüsszelnél

Többen meghaltak, amikor két egymással szembehaladó személyvonat összeütközött hétfőn reggel Brüsszeltől nem messze, az Hal nevű elővárosi pályaudvar közelében, Buizingennél.

A kora délután közzétett első hivatalos mérleg szerint az ütközés következtében tizenegy ember halt meg, de mivel a mentés ekkor még folyt, akár húsznál is magasabb lehet a halálos áldozatok száma.

A település polgármestere úgy értesült, hogy akár húszan is életüket veszthették.

Több vagon kisiklott, a halottak és a sebesültek pontos számát egyelőre nem tudni. Szemtanúk szerint “mintegy húsz” mentőautó érkezett a helyszínre, illetve “tucatnyi embert” szállítottak kórházba. A könnyű sérülteket egy közeli sportcsarnokban részesítették orvosi ellátásban.

Egyelőre nem tudni, vannak-e külföldiek az áldozatok között, a szerencsétlenül járt szerelvények belföldi járatok voltak.

Sajtóinformációk szerint az egyik mozdonyvezető nem látta vagy nem vette figyelembe a tilos jelzést.

A Twitteren közölt fénykép tanúsága szerint egy harmadik szerelvény is érintett volt a rossz látási viszonyok között, sűrű havas esőben bekövetkezett balesetben, amelynek az okát egyelőre nem tisztázták.

Súlyosan megrongálódott a sínpár fölött húzódó nagyfeszültségű vezeték is. Emiatt szünetel a vasúti közlekedés Brüsszel és a belga fővárostól délnyugatra eső térség között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik