Nagyvilág

Megtiltották a testszkennert a muszlimoknak

Megsérti a szerénységet, aki átmegy a testszkenneren, hiszen láthatóvá válik nemi szerve - állítja egy muszlim csoport, aki ezért fatvát bocsátott ki.

Fatvát (vallásjogi határozatot) bocsátott a testszkennerek ellen egy amerikai muszlim csoport, megtiltva a vallás követőinek, hogy a repülőtereken alávessék magukat a berendezéssel elvégzendő ellenőrzésnek – adta hírül pénteken a Detroit Free Press internetes kiadása.

Az Észak-amerikai Fikh Tanács nevű, az Indiana állambeli Plainville-ben székelő kánonjogi testület által kibocsátott fatva leszögezi, hogy a testszkenneren való áthaladás sérti az iszlámnak a szerénységre vonatkozó előírásait. (A fikh a mohamedán vallási törvény, a saría tudománya.)

“Az iszlám tanításainak egyértelmű megsértése, hogy egy férfit vagy egy nőt egy másik férfi vagy egy nő meztelenül lásson – mondja ki a fatva. – Az iszlámnak hangsúlyos eleme a haja (szerénység), és a hit részének tekinti azt. A Korán azt parancsolja a hívőknek, férfiaknak és nőknek egyaránt, hogy takarják el nemi szervüket.”

A határozat megnehezítheti a potenciális terroristák kiszűrésére irányuló erőfeszítéseket. A karácsonyi merényletkísérlet nyomán, amelyet egy nigériai muszlim férfi próbált elkövetni egy Detroitba tartó repülőgép fedélzetén, számos amerikai repülőtér úgy döntött, hogy testszkennerek segítségével próbálja felderíteni a terroristák testére erősített veszélyes anyagokat. Az Egyesült Államokban 19 reptéren 40 ilyen berendezést állítottak üzembe, s a hatóságok további 450 darab beszerzését tervezik. A muszlim vallási tanács azt javasolja a hívőknek, hogy a reptéri biztonsági ellenőrzéskor a testszkenner helyett válasszák a motozást.

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (Transportation Security Administration, TSA) egyébként lehetővé teszi, hogy az utasok az átvilágítás helyett a kézi motozást válasszák.
Jim Fotenos, a TSA szóvivője leszögezte, hogy a hatóság tiszteletben tartja az utasok érzékenységét, s az átvilágítást végző biztonsági ember személyesen nem is találkozik az utassal. A szóvivő szerint a szkennerek “nem készítenek fotót”, s hogy a berendezés képernyőjén megjelenő ábrák inkább “rajzolt körvonalakra” emlékeztetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik