Nagyvilág

Foglyokra cserélnék az amerikai túrázókat

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kedden közölte, hogy Irán kész kicserélni amerikai börtönökben fogva tartott irániakra az Iránban elfogott három amerikai túrázót, s azt mondta, hogy már folynak is a tárgyalások az ügyben.

Shane Bauer, Sarah Shourd és Josh Fattal júliusban túrázott az észak-iraki Kurdisztánban, amikor – családjaik elmondása szerint – véletlenül átlépték az amerikai határt. Iráni illetékesek közölték, hogy kémkedés miatt bíróság elé állítják őket.
Ahmadinezsád szerint irániak különösebb bűnök elkövetése nélkül ülnek évek óta amerikai börtönökben, de nem nevezte meg, kikre gondol.

Az iráni elnök azt is kijelentette, hogy Teherán kész külföldre küldeni dúsított uránját nukleáris fűtőanyagért cserébe.
“Nincs problémánk a dúsított uránunk külföldre küldésével” – mondta Ahmadinezsád a tv-interjúban.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség javaslatot dolgozott ki, amelynek értelmében Irán alacsony dúsítottságú uránját külföldre szállítaná a teheráni kutatóreaktor számára szállítandó üzemanyagért cserébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik