Nagyvilág

A magyar kormány mentőcsapata is segít Haitin

Megérkezett Haitiba és már bekapcsolódott a pusztító földrengés sérültjeinek ellátásába a magyar kormány által küldött orvosi mentőcsapat - erről Jackovics Péter, a csoport vezetője tájékoztatott telefonon, közép-európai idő szerint szerda este.

Jackovics Péter elmondta, hogy a mentőcsapat hétfőn este érkezett meg a karibi országba. Ezt követően felvették a kapcsolatot az ENSZ és az Európai Unió illetékeseivel.

A magyar csoport azt kapta feladatul, hogy logisztikai képességeinek függvényében segítsen felmérni a menekülttáborok lakóinak ellátását, és segítse a Port-au-Prince-ben működő Spanyol Kórházat.

Az egészségügyi ellátással kapcsolatban Jackovics Péter elmondta, hogy a haiti fővárosban a sérültek többségét már ellátták, a hangsúly (a sebészeti beavatkozásokról) egyre inkább a járóbeteg-ellátásra helyeződik át. A legnagyobb hiány orvosokból, az orvosi segélyszállítmányok elosztását és a lakosság ellátását végző szakemberekből mutatkozik.

Jackovics Péter kitért arra is, hogy Port-au-Prince-ben teljesen összeomlott az infrastruktúra, a város életét az ENSZ irányítja. A világszervezet az öt fokozatú skálán hármasra teszi a haiti főváros közbiztonságát. Emiatt a mentőcsapatoknak is körültekintően kell eljárniuk.

A magyar orvoscsoportot még nem érte atrocitás, a csapat óvatosan végzi tevékenységét, az inzultusok elkerülése érdekében mindenhova a port-au-prince-i viszonyokat ismerő helyi összekötőt visz magával – tette hozzá.

A magyar csoport hat műveleti napot tervezett be. Mivel hazautazásukat is meg kell szervezni – Jackovics Péter szerint valószínűleg a szomszédos Dominikai Köztársaság fővárosán keresztül térnek majd haza -, ettől függ, hogy mennyi ideig végezhetik tevékenységüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik