Nagyvilág

Felmentették az ukrán belügyminisztert

Az ukrán parlament csütörtökön felmentette tisztségéből Jurij Lucenko belügyminisztert, Julija Timosenko kormányfő, államfőjelölt szoros szövetségesét.

A 450 tagú törvényhozásban 231 képviselő szavazott a tárcavezető menesztésére, vagyis mindössze öttel több mint, amennyi szükséges volt az indítvány elfogadásához.

Lucenko eltávolítását a belügyminisztérium éléről a Régiók Pártja kezdeményezte. Ennek a pártnak a vezetője, Viktor Janukovics száll harcba Timosenkóval az ukrán elnökválasztás második fordulójában, február 7-én.

Ukrán hírügynökségi jelentések szerint Timosenko a parlamenti döntésre válaszul bejelentette: a kormány csütörtöki rendkívüli ülésén Lucenkót első belügyminiszter-helyettessé nevezik ki, és ebben a beosztásában továbbra is ő vezeti a belügyminisztériumot.

Lucenko távozása a kormányból jelentően rontaná Timosenko amúgy is szerény győzelmi esélyét az elnökválasztás második fordulójában – vélik megfigyelők.

Hétfőn reggel egy őrző-védő magáncég mintegy 300 embere megkísérelte elfoglalni az Ukraina nyomdát, ahol az elnökválasztási szavazólapokat nyomtatják. Az ellenzék úgy véli, az akciót Timosenko emberei hajtották végre mindenfajta jogi alap nélkül.

A Régiók Pártja Lucenkót azzal vádolja, hogy rendszerint nem tesz eleget a bírósági határozatoknak, és legutóbb nem tette meg a szükséges lépéseket a megtámadott nyomda érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik