A bizottság munkáját az első meghallgatás óta hatalmas média-, illetve civil érdeklődés kíséri, ami nem csoda, hiszen az iraki háború megítélése rendkívül negatív a szigetországban. Erre a felfokozott hangulatra tett rá még egy lapáttal a helyi média, kiemelten a The Observer napilap, amely belső parlamenti információkra hivatkozva korábban többször megírta, hogy Tony Blair lemondása óta győzködi Gordon Brownt arról, hogy a közakarat ellenére a bizottságot lehetőség szerint ne állítsa fel.
“The Iraq Inquiry”
A bizottság a legkésőbb júniusra várható brit parlamenti választások végkimenetelét befolyásolhatja és akár végleg megpecsételheti a Munkáspárt egyébként sem fényes jövőbeli sorsát. A „The Iraq Inquiry”, amit vezetője Sir John Chilcot után szoktak egyszerűen csak Chilcot-bizottságnak nevezni, a brit miniszterelnök Gordon Brown kérésére alakult azzal a céllal, hogy tüzetesen kivizsgálja a 2003-as iraki invázió körülményeit az érintettek meghallgatásával.
Brown végül „megadta magát”, így azóta hétről hétre a brit újságok címoldalain szerepelnek a legfrissebb fejlemények az iraki invázióval kapcsolatban. Természetesen a legnagyobb érdeklődésre Tony Blair volt miniszterelnök pénteki vallomása számíthat, de ettől függetlenül az elmúlt néhány hónap is fontos válaszokkal szolgált a brit részvételről.
Ki akarta az iraki háborút?
Időrendben Sir Greenstock volt az első tanúskodó, aki többek között elmondta, hogy az iraki háború legitimációja erősen megkérdőjelezhető. A következő kvázi koronatanúk Alastair Campbell, Tony Blair volt kommunikációs igazgatója, és Jack Straw, volt külügyminiszter voltak. Előbbi kiállt az invázió helyessége és Blair hozzáállása mellett, illetve bár elismerte, hogy voltak hibák egyes kormányzati anyagokban, elutasította azokat a feltételezéseket, miszerint a kormány iratokat hamisított volna annak érdekében, hogy a Szaddam-rezsimet veszélyesebbnek állítsa be, mint amilyen valójában volt. Utóbbi ezzel szemben, mély sajnálatot érez a történtek miatt, sőt többször kifejtette, hogy ő személy szerint nem akart háborút, és ezt a volt miniszterelnök felé is jelezte. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ha nem értett egyet, akkor elgondolkodott-e a lemondáson, Jack Straw nemleges választ adott.
Brown jövője a tét
Így érkeztünk el a mostani kulcshéthez, amikor is megszól majd Tony Blair. Az, hogy az előre láthatóan kétszer három órában pontosan mi várható, megjósolhatatlan. Bár a legtöbb elemző szerint beismerő vallomásra kár várni, sokkal inkább valószínű valami Alastair Campbell-féle önmosdatás. Ami viszont biztos, hogy Gordon Brown múlt heti bejelentésével, hogy még a választások előtt hajlandó vallomást tenni a bizottságnak, az egész helyzet hatalmas fordulatot vehet. A miniszterelnök hetek óta össztűz alatt állt, elsősorban a liberál-demokrata pártvezér Nick Clegg részéről, hogy jelenjen meg a Chilcot-bizottság előtt, de lehetőleg még a választások előtt. A kormányfő azonban eddig rendre kitért a „lehetőség” elől. Ez persze nem meglepő, hiszen a tét óriási.
Ugyanis ha Brown elbukik a meghallgatáson, akkor a Munkáspárt maradék esélye is elszáll arra, hogy a közelgő választáson legalább némileg versenyben legyen a jelenleg a közvélemény kutatásokat magabiztosan vezető konzervatívokkal. Emellett viszont Brown politikai karrierje is tét, hiszen megint csak, ha elbukik, ha nem tudja szerepét tisztázni, akkor innen már nincs számára visszaút. Persze neves publicisták, például a The Times és a The Guardian hasábjain, jogosan emelték ki, hogyha ha Brown mégis jól jön ki az egészből, akkor az mind neki, mind pedig pártjának óriási lökést adhat a választásokon. A tét tehát óriási, hiszen ennek fényében egyértelmű, Irak döntő lesz a brit választások szempontjából.
