Nagyvilág

Újabb magyar orvoscsapat indult Haitira

Kedd reggel elindult a Baptista Szeretetszolgálat második, négytagú egészségügyi csoportja Haitibe, az ottani földrengés sújtotta területre.

Párizson keresztül a Dominikai Köztársaságba utaznak, ahol csatlakoznak a Rescue 24 elnevezésű mentőcsapat 8 tagjához, akik az Egyesült Államok Észak-Karolina államából érkeznek. Onnan szerda reggel helyi partnerük segítségével mennek tovább Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be.

A csoport magyar tagjai között két orvos, egy ápoló és egy koordinátor utazik a térségbe, hogy segítsen a túlélők egészségügyi ellátásában.

Jelképes örökbefogadás

A Baptista Szeretetszolgálat néhány napja gyermektámogatási programot indított Magyarországon, amelynek keretében – havi 3000 forintos adománnyal – jelképesen örökbe lehet fogadni egy árván maradt haiti gyermeket.

Haiti fővárosába múlt pénteken érkezett a Baptista Szeretetszolgálat első magyar, héttagú mentőcsapata. Velük majdnem egy időben landolt a Magyar Református szeretetszolgálat egészségügyi csoportját szállító repülőgép is.

Sok az amputálás

A mentőcsapatok folyamatosan, éjszaka is dolgoznak.
A baptisták két részre váltak, az egyik csoport Port-au-Prince-ben, egy klinikán éjjel is végez műtéteket. Sok az amputálás, mert a beérkező betegek sérüléseinek 90 százaléka a végtagokat érinti, de folyik helyreállítás is. A másik csoport mozgó mentőként a főváros peremkerületeit járja. A református szeretetszolgálat Port-au-Prince repülőterén rendezkedett be, ott van a szállásuk is, és ott kezelik a sérülteket, akiket szervezetten szállítanak hozzájuk.

Haitin múlt kedden rázta meg 7-es erősségű földrengés a fővárost és környékét, a tragédiának egyes becslések szerint akár kétszázezer halálos áldozata is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik