Nagyvilág

Szükségállapotot hirdettek Haitin

Szükségállapotot hirdetett ki a földrengés sújtotta Haiti kormánya helyi idő szerint vasárnap, amely január végéig lesz érvényben. Carol Jospeh oktatási államtitkár vasárnap közölte, hogy eddig mintegy 70 ezer holttestet gyűjtöttek össze és temettek tömegsírba a keddi földrengés óta a karibi országban.

Jean-Max Bellerive kormányfő szombaton még 25 ezer tetem elföldeléséről számolt be. A kabinet 30 napos nemzeti gyászt is hirdetett, amely február 17-ig tart majd. Ezen idő alatt a középületek előtt félárbocra eresztik a nemzeti lobogót.

A kanadai kormány vasárnap bejelentette, hogy az adományozó országok képviselői január 25-én Montrealban ülnek össze, hogy megvitassák a karibi ország újjáépítését és biztosítsák, hogy az ENSZ segítségével a haiti lakosság számára a legkedvezőbb módon hangolják össze a nemzetközi segélyeket. A tanácskozáson Bellerive és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is részt vesz.

A Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés romba döntötte a haiti főváros, Port-au-Prince legfontosabb infrastrukturális létesítményeit, több más várost pedig részben vagy egészben a földdel tett egyenlővé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik