George Osborne, a tory árnyékkormány pénzügyminiszter-jelöltje a Financial Times hétvégi kiadásának azt mondta: a bankokra kirótt illeték célja az lenne, hogy “megvédje az adófizetőket a jövőbeni válságok költségeitől”.
Osborne szerint a brit konzervatívok a választások megnyerése esetén a legnagyobb fejlett ipari és fejlődő országok, valamint az EU alkotta G20-csoporton belül szeretnének egyezségre jutni a bankadó összehangolt érvényesítéséről.
Az ötletet – a globális pénzügyi tranzakciók megadóztatásának formájában – a jelenlegi munkáspárti brit kormány is már felvetette, éppen a múlt őszi skóciai G20-tanácskozáson, ám a javaslatot akkor még nem fogadta osztatlan lelkesedés.
A Húszak pénzügyminisztereinek és jegybankárainak novemberi értekezletén Gordon Brown miniszterelnök – a bankok életben tartására fordított hatalmas költségvetési összegekre utalva – kijelentette: a társadalom számára elfogadhatatlan, hogy “ha a pénzügyi szektor jól működik, annak hozadékából csak kevesek részesülnek, a csőd költségeit azonban mindenki kénytelen viselni”.
Éppen ezért meg kell vitatni “valamiféle biztosítási díj” kivetését a rendszerszintű kockázatok ellensúlyozására, és a megoldási lehetőségek között szerepelhet, hogy bizonyos illeték terhelje a globális pénzügyi tranzakciókat – mondta a brit kormányfő.
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki jelen volt a tavalyi skóciai G20-értekezleten, a brit kormány felvétéséről azonban kijelentette: egy ilyen adófajta bevezetése “számos okból nagyon nehéz … gyakorlatilag lehetetlen”.
Strauss-Kahn szerint ugyanis a globális pénzügyi tranzakciókat “nagyon nehéz mérni, így (az ilyen adót) nagyon könnyű kikerülni”.
Az ötletet elvetette Tim Geithner amerikai pénzügyminiszter is.
A banki tranzakciók megadóztatásának ötletét James Tobin amerikai közgazdász már az 1970-es évek elején felvetette – az ilyen adóztatási formát azóta is Tobin-adónak hívják -, ám ez az adófajta a piaci szereplők és a politika ellenállása miatt azóta sem terjedt el.
