Nagyvilág

Piacon robbantott a merénylő

Legalább 20 embert megölt csütörtökön Afganisztán középső részében egy öngyilkos robbantó - közölték helyi illetékesek.

Uruzgán tartományi kormányzója szerint a merénylő egy árusoktól és vásárlóktól zsúfolt körzetben támadott Dihravud városában, a heti vásár idején.

Mint a tartomány katonai parancsnoka közölte, 20 civil meghalt, 13 pedig megsebesült a robbanásban. Más források szerint a támadásnak három gyermekáldozata is van. Több piaci árusítóhely összedőlt.

Eközben a szomszédos Hilmend tartományban egy rendőr vesztette életét egy gépkocsiba rejtett pokolgép felrobbanásában. Négy ember megsebesült a detonációban.
A merényleteteket egy nappal azt követően követték el, hogy az ENSZ afganisztáni képviselete (UNAMA) jelentésében arról számolt be: az afganisztáni háború eddigi nyolc éve alatt a polgári áldozatok száma tavaly volt a legmagasabb: 2412, ami 14 százalékkal több, mint 2008-ban.

A világszervezet szerint a tálib lázadók háromszor annyi civilt öltek meg tavaly – 1681-et -, mint a nemzetközi erők és az afgán hadsereg, egyszersmind 45 százalékkal többet, mint 2008-ban.A koalíciós erők támadásainak 2009-ben áldozatul esett lakosok száma 596, ami viszont 30 százalékkal kevesebb, mint a megelőző évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik