Nagyvilág

Pusztít a természet

Brazíliában egy hidat mosott el az ár, heten meghaltak, 12 ember eltűnt. Pakisztánban földcsuszamlás temetett el egy falut.

A sűrű havazás okozta földcsuszamlás teljesen eltemette a 30-35 család lakta Atabád falut Pakisztán északi részén – közölte a helyi rendőrség. Hét gyerek, négy nő és két férfi holttestét sikerült megtalálni és eltemetni. Az eddigi információk szerint több tucatnyira tehető a katasztrófa áldozatainak száma, és nincs esély arra, hogy élve felleljék őket. A földcsuszamlás két kilométer hosszan megrongálta a kínai határhoz vezető Karakoram autóutat, akadályozva a közlekedést.

Brazília déli részén, Porto Alegrétől, Rio Grande do Sul állam fővárosától 200, Rio de Janeirótól pedig 1500 kilométerre délre fekvő Agudóban a kiadós esőzések miatt megduzzadt Jacui folyó magával sodort egy hidat. A hídon élénk volt a forgalom, amikor a katasztrófa bekövetkezett. A helyi sajtó hét halottról számolt be, de ezt hivatalos forrásból még nem erősítették meg. A város polgármestere szerint 12-en eltűntek.

„Nagyon erős a folyó sodrása, és nagyon nehezen tudjuk a mentőhajókkal az embereket kimenteni a vízből. Nagyon súlyos a helyzet” – magyarázta a polgármester. A folyó sodrása olyan erős volt, hogy egy kamiont a hídtól 500 méterre találtak meg a vízben.

A városban december végén a heves esőzések okozta áradások miatt bekövetkező, egymást követő földcsuszamlásokban 72-en veszítették életüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik