Nagyvilág

A tálibok lefejeztek hat afgán “kémet”

Az afganisztáni tálib lázadók lefejeztek hat afgán "kémet" csütörtökön a déli Uruzgán tartományban, amelyben jelentős a fanatikus mozgalom tevékenysége - közölte a tartományi rendőrkapitány.

“Mérsékelt tálibok egy csoportja összegyűlt egy házban a tartományi székhelyen, Tirin-Kotban, majd oda érkezett egy másik tálib csoport, és lefejezte őket” – mondta a parancsnok. Egy hetedik embert átvágott torokkal hagytak ott a támadók, és ő életben maradt.

A tálibok jelentkeztek csütörtökön annak a pokolgépes merényletnek az elkövetőjeként, amelyet kedden hajtottak végre egy kanadai katonai járőr ellen a déli Kandahár tartományban, és amelyben meghalt négy katona és egy kanadai újságírónő. A lázadók nevében Kari Mohammad Juszuf Ahmadi szóvivő jelentkezett az AP hírügynökségnél. A pokolgépes támadásban egy hatodik kanadai is, egy polgári személy megsebesült.

Riportsorozat

Uruzgan tartományról szóló riportunkat itt olvashatja.

Az afgán hatóságok bejelentették, hogy vizsgálatot folytatnak egy újabb olyan esetben, amelyben a NATO-erők valamely légitámadásukban polgári lakosok halálát okozták. Egy elnöki vizsgálóbizottság már korábban megállapította, hogy szombaton a Pakisztánnal szomszédos Kunar tartományban ártatlan civilek vesztették életüket egy légicsapásban. Aszadulla Vafa, a bizottság vezetője – Hamid Karzai elnök főtanácsadója – szerdán közölte: tíz ártatlan civil halt meg, közöttük nyolc gyerek, 12-14 évesek. Elismerte, hogy az áldozatokat eltemették, mire a delegáció a helyszínre ért. NATO-illetékesek közlése szerint a Kunar tartománybeli légicsapásnak az áldozatai fiatal férfiak, kivétel nélkül felkelők voltak.

A déli Hilmend tartomány kormányzójának szóvivője csütörtökön közölte: “Tudjuk, hogy polgári lakosokat öltek meg (szerdán a tartományi székhely, Laskargáh közelében), de azt még nem, hogy hányat. A kormányzó küldöttséget menesztett a helyszínre, amely kivizsgálja az esetet, és amely segítséget nyújt az áldozatok családtagjainak” – tette hozzá.

Egy helyi lakos elmondta, hogy a falu lakói tanácskozást tartottak a vízellátás ügyében, amikor légitámadás érte őket. Nyolc ember azonnal meghalt, egy kilencedik a kórházba szállítása után. A légitámadást megelőzően valakik a faluból tüzet nyitottak a közelben lévő külföldi katonákra – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik