Amikor 2009-ről számvetés készül, látható, hogy az etnikai és vallási feszültségek, a polgárháborúk és a határvillongások továbbra is jelentős számban szedik áldozataikat. A XXI. század első évtizedének végén azonban a gazdaság válsága, a globális piacok érzékenysége szintén komoly átalakulások elindítója lehet a nemzetközi politika színpadán.
Új konfliktusok kialakulására kevesebb példa volt, mint az előző évben, sokkal inkább évek vagy évtizedek óta folyó háborúk újultak ki, vagy mérgesedtek el.
A Közel-Kelet puskaporos hordó
A 2009-es év konfliktusainak sora rögtön a XX. század második felének puskaporos hordóján, a Közel-Keleten kezdődött. A Hamasz még 2008. december 24-én deklarálta a féléves tűzszünet végét, és drasztikusan növelte az Izrael területére kilőtt rakéták számát. A dél-izraeli városok lakóinak védelmében a zsidó állam válaszul december 27-től intenzív légitámadásokba kezdett a Gázai övezetben, majd január 3-án szárazföldi offenzívát indított a Hamasz ellen. A háború január 18-án ért véget, melynek során 13 izraeli halt meg, a palesztin áldozatok számát 1100 és 1500 közé teszik.
Az izraeli védelmi erők nem engedtek be külföldi tudósítókat az övezetbe, így a nemzetközi híradásokba eljutó gázai tudósításokat a Hamasz ellenőrizhette. Világszerte Izrael-ellenes tüntetések zajlottak, és több helyen érték támadások a helyi zsidó közösségeket Venezuelától Angliáig. A háború körülményeit vizsgáló ENSZ-határozat és az ún. Goldstone-jelentés mindkét felet háborús bűncselekmények elkövetésével gyanúsította, és felelősségre vonást sürgetett. A három hétig tartó háború legfőbb következménye Izrael nemzetközi megítélésének romlása és a békefolyamat holtvágányra kerülése volt.
Még mindig Afganisztán
A gázai háborút azonban a két harcoló félen kívül egyetlen állam sem érezte a bőrén. Tovább folytatódott viszont az afgán misszió, mely az elmúlt két évben a tálibok megerősödésével egyre kiterjedtebbé és véresebbé vált. Az afganisztáni háborúban 2009-ben 42 ország katonái harcoltak a szövetséges csapatok kötelékeiben a tálib felkelők és az al-Kaida militáns csoportjai ellen. Az utóbbi időben azonban a két irányzat között egyre inkább lazultak a szálak, és egyes tálib vezetők már tárgyalásokra is hajlandóak volnának az afgán vezetéssel, nem érdekli őket az al-Kaida által képviselt globális dzsihád emelkedett eszméje.
Barack Obama elnök 2009 decemberében újabb 30 ezer fős amerikai kontingens telepítését jelentette be, ugyanakkor az afganisztáni kivonulás időpontját is megnevezte: 18 hónapon belül. Utóbbi kijelentést az Egyesült Államok katonai vezetői és a védelmi miniszter is igyekezett később árnyalni.
Afganisztán 2010-ben sem lesz a béke Mekkája, de a tálibok erősödésével együtt gyengül az al-Kaida, az amerikai létszámnövelés pedig kikényszeríthet egy átmeneti békés megoldást. A lokális érdekek felülírhatják a szent háborút és kompromisszumokkal teli törékeny békét hozhatnak.
Irak kezd talpra állni
A helyzet az iraki fronton 2009-ben is mérséklődött. Az ország gazdasága kezdett talpra állni, a szövetséges országok pedig már 2008-ban megkezdték a katonák hazaszállítását. Obama elnök, csakúgy, mint később Afganisztán esetében, 2009 februárjában Irakkal kapcsolatban is kijelentette, hogy 18 hónap leteltével az amerikai katonák is elhagyják az országot. Mindössze egy 50 ezer fős felderítő és kiképző egység marad az országban, hogy segítse az iraki hatóságok és a hadsereg működését.
Az Egyesült Államoknak szüksége is van rá, hogy legalább egyik háborúját befejezze, hiszen az ország költségvetéséből csak 2009-ben több mint 130 milliárd dollárt költöttek az iraki és az afganisztáni háborúra.
Beindultak a szomáliai kalózok
A nagy konfliktusok mellett számos kisebbre is sor került 2009-ben. A szomáliai kalóztámadások száma a duplájára emelkedett, de nemzetközi összefogással végül sikerült valamelyest visszaszorítani a tengeri bűnözőket. A Srí Lanka-i hadsereg bekerítette és legyőzte a tamil lázadókat, Pakisztánban a Szvat-völgyben a pakisztáni hadsereg átfogó offenzívát indított a törzsi területeken jelentős befolyást szerzett tálib lázadók ellen, valamint Kongóban is harcok folytak a felkelők és a kormányhadsereg között.
Az Egyesült Államok 2009-ben veszített befolyásából, de a jelenlegi kompromisszumképes külpolitikával megőrizheti vezető szerepét, legfeljebb szembe kell néznie a ténnyel, hogy már nem lesz egyedül a csúcson. Kína, Oroszország, India és Brazília már felzárkóztak vagy alig vannak lemaradva az élbolytól. A multipoláris világrend már létezik, a kérdés, hogy sikerül-e biztosítania a nemzetközi környezet stabilizációját.
