Nagyvilág

Bankokat fenyít a lett miniszterelnök

A lett miniszterelnök a bankokat teszi felelőssé azért, hogy országa csődközeli állapotba került. Bár rövid távon növelné a versenyképességüket, ha leértékelné a lett pénzt, de ezt nem hajladó megtenni. Inkább a bankokat buzdítja arra, hogy folytassák a hitelezést.

A lett miniszterelnök szerint az elmúlt években a lett lakosságnak és a vállalatoknak jelentős hiteleket nyújtó bankok is felelősek a balti országot sújtó súlyos recesszióért, ezért felszólította a svéd pénzintézeteket, hogy a gazdasági növekedés elősegítése érdekében folytassák a hitelezést – számol be a Financial Times.

„Igaz persze, hogy a lettek is felelőtlenek voltak, és túlzottan sok kölcsönt vettek fel, de az eladósodás nem lehetett volna ilyen mértékű a felelőtlenül hitelező bankok nélkül” – mondta Valdis Dombrovskis. Arra utalt, hogy a csődtől az IMF és az EU rendkívüli támogatásával megmentett balti államban egy év alatt 18 százalékkal esett vissza a gazdaság. A globális válság kirobbanásakor a tőke ugyanis menekülni kezdett az országból.

A miniszterelnök ismét megerősítette, hogy nem hajlandó leértékelni a latot, a hivatalos lett pénzt, mert szerinte az tömeges hitelbedőléshez vezetne és az olcsóbb lat csak minimális mértékben és rövid távon növelné az ország versenyképességét. Ha sikerülne a jelenleg 10 százalékos költségvetési hiányt 3 százalék alá szorítani, akkor Lettország bevezethetné az eurót, és legalább a nemzeti valuta árfolyama miatt nem kellene aggódnia. Ehhez azonban további rendkívüli megszorításokra lesz szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik