Nagyvilág

Amerikában már mindenki kaphat védőoltást

Az Egyesült Államokban már mindenki megkaphatja a védőoltást az új típusú influenza ellen, nemcsak a veszélyeztetett csoportok. A hét végére a legyártott vakcina adagok száma el fogja érni a 100 milliót - közölte csütörtökön Kathleen Sebelius egészségügyi miniszter.

“Azok következnek, akik eddig a sor végén álltak” – fogalmazott a miniszter, akit előző nap oltottak be.

Az Egyesült Államokban a statisztikák szerint a 2009-es H1N1 járvány visszahúzódóban van, a közegészségügyi hatóságok azonban figyelmeztetnek, még túl korai a veszély elmúltáról beszélni. Félő, hogy a veszély csökkenésével az emberek már nem éreznek késztetést, hogy beoltassák magukat. A hatóságok emlékeztetnek: az 1957-es influenzajárvány hasonlóan ősszel lecsillapodott, de a következő év januárjában-februárjában újult erővel tért vissza.

Az egészségügyi miniszter azt mondta: nagyon jó az esély arra, hogy megelőzzék az új típusú influenza esetleges harmadik hullámát vagy csökkentsék annak erejét.

Az 50 szövetségi államnak eddig közel a felében oldották fel azokat a korlátozásokat, hogy kik kaphatnak vakcinát, és az újabb készletek kiszállítása után további államok is így járnak majd el. Az eddigi vakcinahiány ellenére a veszélyeztetett csoportoknak – közöttük a terhes nőknek – nagyobb aránya kapta meg az ellenszérumot, mint a korábbi évek járványai idején. Sikeresek voltak az iskolai oltási kampányok is.

Több fiatalt ölt meg

A legutóbbi szövetségi adatok szerint minden hatodik amerikai megkapta az Amerikában sertésinfluenzaként is emlegetett új vírust, a becslések szerint a halottak száma mintegy 10 ezer. A hagyományos influenzákhoz képest a H1N1 sokkal több gyereket és fiatal felnőttet betegített és ölt meg.

Az amerikai kormány korábban összesen 250 millió adag készítéséhez elegendő vakcinát rendelt meg, és a járvány visszahúzódása ellenére nem csökkentett a megrendeléseken.

Az országnak lehet, hogy nem lesz ennyire szüksége, ebben az esetben a megmaradó mennyiség egy részét fejlődő országokba szállítják, egy másik részét pedig tartalékolhatják a jövő évre – tájékoztatott az egészségügyi tárca. Az amerikaiak 2010-ben már olyan univerzális oltást fognak kapni, amely a H1N1 mellett a hagyományos vírusok ellen is védettséget fog nyújtani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik