Nagyvilág

Kormányra jut az RMDSZ

A román Demokrata Liberális Párt (PD-L) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együtt alkotná a "kemény magját" a következő román kormánynak, amelybe bevonnák a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) is - jelentette ki pénteken Emil Boc, a PD-L elnöke.

A PD-L elnöke azt követően nyilatkozott, hogy a héten immár másodszor találkozott az RMDSZ vezetőivel, akik jelezték: a demokratákkal együtt is hajlandók kormányt alkotni, megfelelő feltételek megléte esetén.

A PNL egyelőre az alkotmánybíróság döntését várja a Traian Basescu jelenlegi államfő győzelmével végződött vasárnapi elnökválasztás eredményének a megóvása ügyében.

Boc az RMDSZ vezetőivel folytatott pénteki tárgyalást követően hangoztatta: a PD-L-RMDSZ koalíció előnye az, hogy mindkét alakulat az Európai Néppárt (EPP) tagja. Boc ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is szeretnék bevonni a liberálisokat a kormánykoalícióba. A három pártnak kényelmes parlamenti többsége lenne, hiszen a 471 tagú román parlamentben az egyszerű többséget jelentő minimum 236 szavazat fölött még 60 törvényhozóval rendelkeznének.

A liberálisok azonban eddig többnyire bírálták a vasárnapi elnökválasztásból győztesként kikerült Traian Basescut és az őt támogató demokratákat. Bukaresti megfigyelők szerint ez azt mutatja, hogy a liberálisok egyelőre az elnökválasztást Mircea Geoana révén elvesztő Szociáldemokrata Párthoz (PSD) állnak közelebb. A PNL leszögezte: nem vesz részt olyan kabinetben, amely “Basescu bábkormánya” lesz. A liberálisok “garanciaként” maguknak követelik a miniszterelnöki posztot, amit a demokraták egyelőre elutasítottak.

A pénteki román sajtó információi szerint a demokraták jelenleg a kisebbségi kormány alakulását tartják a legvalószínűbbnek, amit az RMDSZ-szel alkotnának, és azt támogatná a nem magyar nemzeti kisebbségek, valamint a független törvényhozók frakciója is. A PNL álláspontját befolyásolja az is, hogy az alkotmánybíróság jelenleg még tárgyalja a PSD-nek a vasárnapi elnökválasztással kapcsolatban benyújtott óvását. A szociáldemokraták a választás megismétlését kérik.

Pénteken az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az Országos Választási Irodának ismét meg kell vizsgálnia és újra kell számolnia az érvénytelen szavazatokat. Több mint 138 ezer szavazatról van szó. A vasárnapi választáson Basescu 70 ezer szavazattal előzte meg Geoanát.

A taláros testület által péntek délben kiadott pár soros közlemény csak ezt a határozatot közli, s nem utal a PSD-nek arra a kérésére, hogy ismételjék meg a választást. Így ez vélhetően csak részleges döntés, és a taláros testület még vizsgálja a PSD által bemutatott iratokat, amelyek az ellenzéki erő szerint bizonyítják a “választási csalást”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik