Nagyvilág

Visszatér a pápa merénylője Rómába

A török terrosrita, Ali Ağca, a II. János Pál pápa ellen elkövetett merénylete után 19 évvel szabadon térhet vissza Olaszországba, ahol le akar telepedni. Döntését általános felháborodás fogadja.

Ali Ağca, a II. János Pál pápa ellen merényletet elkövető török terrorista szabadon térhet vissza Rómába, hiszen jövő januárban kiengedik törökországi börtönéből. 19 évet töltött le az életfogytiglani büntetéséből, amit azért kapott, mert egy újságírót is meggyilkolt. Az egykori pápa viszont közbenjárt ügyében, kérte, hogy Carlo Azeglio Ciampi államelnök megkegyelmezzen neki.

Ağcát hazájának, Törökországnak adták ki és úgy döntött, hogy Olaszországban akar letelepedni. Ezt általános felháborodással fogadta az olasz politikai élet. A legnagyobb felzúdulást az váltotta ki, hogy a media tárt karokkal várja. Egy amerikai tévécsatorna 2 millió dolláros szerződést kötött vele egyetlen exkluzív interjúért. Ebben a volt terrorista részletesen vall életéről, illetve arról a kapcsolatról is, ami közte és II. János Pál között kialakult. Bevallotta: első dolga lesz ellátogatni a lengyel pápa sírjához.

Maurizio Gasparri, a baloldali demokrata párt szenátusi frakciójának vezetője, súlyos szavakkal ítélte el és „degeneráltnak” nevezte a médiát, amely “közönséges gyilkosokból dúsgazdag celebeket kreál”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik