Nagyvilág

Halállal sújtanák a melegeket Ugandában

Egy elfogadásra váró törvénytervezet szerint halálbüntetéssel sújtanák Ugandában a HIV-fertőzött homoszexuálisokat.

A nemzetközi tiltakozást kiváltó jogszabálytervezet alapján ugyancsak halálbüntetést lehetne kiszabni az azonos neműek elleni szexuális erőszak elkövetőire, illetve a „sorozatos bűnelkövetőkre”. Hét év börtönbüntetés sújtaná továbbá mindazokat, akik valamilyen módon segítséget nyújtanak a homoszexuálisoknak, például azokat a lakástulajdonosokat, akik melegeknek adják bérbe ingatlanjukat.

Az ugandai melegjogi aktivisták attól tartanak, hogy a jogszabály gyűlöletet szíthat és nehezítheti az AIDS elleni küzdelmet. Szerintük azért merült fel a homoszexualitás szigorú büntetése, mert az afrikai meleg közösség egyre fokozottabban hallatja a hangját, és megpróbál jobban érvényt szerezni jogainak. Csütörtökön Londonban szerveznek demonstrációt a tervezett ugandai törvény ellen, a múlt hónapban pedig New Yorkban és Washingtonban tiltakoztak az aktivisták.

A törvénytervezetről még folyik a vita a parlamentben, és elképzelhető, hogy egyes rendelkezései még módosulhatnak a vita során. Az ugandai erkölcsügyi miniszter úgy ítélte meg, hogy a halálbüntetés ugyan kikerülhet a törvényből, ám hangsúlyozta, hogy a jogszabályra szükség van a külföldi befolyás megfékezése érdekében. „A homoszexualitás nem természetes Ugandában” – szögezte le a miniszter.

A homofóbia számos afrikai országban erősen jelen van. Nigériában már bevezették a halálbüntetést a homoszexualitás megtorlására, Burundiban nemrég tiltották be az azonos neműek közti kapcsolatot, és Ruandában is hasonló intézkedésre készülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik