Nagyvilág

A Tóra ítél majd Izraelben?

Fokozatosan helyreállítaná a Tóra törvényeit és a halahát, a hagyományos zsidó törvényt tenné mértékadóvá Izraelben az igazságügy-miniszter.

„Lépésről lépésre helyreállítjuk a Tóra törvényeit az állampolgárok számára, és a halahát tesszük meg a nemzet törvényének” – idézte Jaakov Niman szavait kedden az izraeli katonai rádió. „Be kell vezetnünk a nemzet atyjainak örökségét. A Tóra teljes választ ad valamennyi kérdésünkre” – mondta.

Az ismert jogász és hívő Niman az első pártonkívüli, akit Benjámin Netanjahu kormányfő erre a tisztségre kiválasztott. Beszédekor jelent volt Jóna Mecger, Izrael askenázi főrabbija, Ovadia Jószéf rabbi, a Sasz ultraortodox párt szellemi vezetője, Élijáhu Jisáj, a párt vezetője és Jiszráél Kac, a kormányzó Likud párt parlamenti képviselője.

„Jaakov Niman szavainak a demokráciáért aggódó minden állampolgárban aggodalmat kell ébreszteniük” – reagált az igazságügy-miniszter szavaira Cipi Livni, az ellenzéki Kadima vezetője, míg Hájim Oron ellenzéki honatya Izrael „tálibosodásának” a veszélyére figyelmeztetett. Baloldali és jobbközép pártok különböző képviselői tiltakoztak az igazságügy-miniszter kijelentései ellen, és Niman távozását követelték.

A tiltakozásokra reagálva Niman a kabinetje által kiadott közleményben kiemelte: nem azt akarta mondani, hogy Izrael törvényeit fel akarja cserélni a halahával, hanem csak általában kívánta hangsúlyozni a zsidó vallási jog fontosságát az államban. Hivatalos statisztikák szerint a 7,5 milliós Izrael lakosságának 75,5 százaléka zsidó és 20,2 százaléka arab.

A vallási törvények bevezetése egy demokratikus társadalomban kényes kérdés Izraelben, ahol a lakosság jelentős része világi nézeteket vall, de megtartják a szombatot és a zsidó szent napokat. A nem vallásos izraeliek aggódnak a vallási törvény szigorúbb alkalmazása miatt, amely megtiltaná nekik a vezetést, a vásárlást, sőt még a televízió bekapcsolását is szombaton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik