Nagyvilág

Bolíviai mészárlás: perelik a családok az elnököt

Keresetet nyújtanak be Evo Morales bolíviai elnök ellen azok a családok, akiknek hozzátartozóit agyonlőtték a kommandósok.

A Bolíviában kommandósakcióban agyonlőtt állítólagos terroristák családjai nemzetközi keresetet akarnak benyújtani Evo Morales bolíviai elnök ellen – jelentette pénteken a bolíviai sajtó.

A Los Tiempos című lapnak erről nyilatkozott Magyarországról Bernardo Montenegro bolíviai ellenzéki parlamenti képviselő, aki Írországban és Magyarországon tájékozódott az ügy hátteréről, és találkozott Magyarosi Árpád, korábban pedig az ír Michael Dwyer családjával. Budapesten megkapta azt a magyar szakértői jelentést is, amely szerint Magyarosit nem tűzpárbajban lőtték agyon, hanem “kivégezték”.

Montenegro elmondta a lapnak azt is, hogy az ír és a magyar hatóságok érezhetően elégedetlenek, mert Bolívia a kérésük ellenére sem adott hivatalos tájékoztatást az ügyről.

A két vizsgálódó ellenzéki honatyának átadta Kepes András annak az interjúnak a spanyolra fordított szövegét, amelyet Eduardo Rosa Floresszel készített korábban, de – mint képviselője mondta – eddig el nem hangzott újdonsággal nem tudtak szolgálni. Az átadást és az ezt követő beszélgetést mindenesetre kamerával rögzítették, “szükséges óvatosságból”.

Bolíviai belbiztonsági kommandósok április 16-án, egy állítólagos terroristacsoport erőszakos felszámolásakor agyonlőtték a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpádot és Michael Dwyer ír állampolgárt a Santa Cruz-i Las Americas szállodában. A szintén szovátai, de magyar állampolgárságú Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát Mario Tadicot letartóztatták. A kormány terrorizmussal, valamint szakadár fegyveres erő szervezésével vádolja valamennyiüket és az állítólag őket felfogadó bolíviai üzleti-politikai csoportosulást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik