Nagyvilág

Megütött egy gyereket a román államfő

Könnyen Traian Basescu politikai karrierjébe kerülhet egy négy éve elcsattant pofon. Az államfőválasztás finisében nyilvánosságra hozott videofelvétel szerint a román közjogi méltóság arcon vágott egy tinédzsert.

Valódi vagy jól összevágott hamisítvány? A román közvélemény számára most ez a legnagyobb kérdés egy héttel az államfőválasztás második fordulója előtt. A felvétellel Basescut is sikerült meglepnie a Realitatea hírtelevízió műsorvezetőjének, aki interjú közben bejátszotta a felvételt.

A kisfilmen az látható, hogy a kampányrendezvény színpada előtt álló nővel lehajolva beszélget, kezét nyújtva a hölgy felé. A következő pillanatban az látható, hogy az akkor még csak elnökjelölt Basescu hirtelen állon üti a gyereket.

A bejátszás után az államfő láthatóan zavarba jött, és csak annyit mondott: alaposan meg kell néznie majd ezt a filmet, hogy bármit szólhasson az ügyhöz.

“Nem emlékszem, nem tudom, mi történt pontosan, talán valami csúnyát mondott a gyerek, nem tudom” – mondta a kamerák előtt az elnök.

Néhány órával később azonban ismét a nyilvánosság elé állt, és akkor már határozottan állította: soha életében meg nem ütött egyetlen gyereket sem. Szerinte a felvétel minősége is arról tanúskodik, hogy hamisítványról van szó.

A közvélemény számára egyértelműnek tűnik, hogy ez a botrány része a most zajló elnökválasztási kampánynak. December 6-án lesz ugyanis a második forduló, amelyben Basescu a szociáldemokrata Mircea Geoanával mérkőzik meg a Cotroceni-palota meghódításáért.

A kampány eddig is meglehetősen ádáznak bizonyult, súlyosabbnál súlyosabb politikai vádakkal illették egymást a felek. Basescu úgy fogalmazott, hogy ezzel a videofelvétellel a kampány a “legmocskosabb” szakaszába érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik