Richard Whitman professzor, a Királyi Külügyi Intézet – londoni székháza után közkeletű nevén a Chatham House – uniós külpolitikai kérdésekkel foglalkozó kutatásvezetője pénteken adott kommentárjában úgy fogalmazott: az elnöki tisztségre kiválasztott belga kormányfő, Herman Van Rompuy neve “saját hazájának határain kívül nem mond sokat senkinek”, a “külügyminiszteri” posztra jelölt brit EU-biztosnak, Catherine Ashtonak pedig sem Nagy-Britanniában, sem az EU-ban nincsenek tapasztalatai a külügyek irányításában.
Whitman szerint az uniós vezetők e “meglehetősen unalmas” személyiségek kiválasztásával egyértelműen arra törekedtek, hogy a két tisztség betöltői “ne nehezítsék” a tagállamok állam- és kormányfőinek és külügyminisztereinek életét.
Pekingben, Moszkvában és Washingtonban a politikai döntéshozóknak és az elemzőknek nehéz dolguk lesz, ha e kinevezésekből bármiféle következtetést le akarnának vonni, a jelölések ugyanis nem adnak semmilyen világos jelzést az EU új irányára, karakterére vagy jövőbeni külpolitikai irányvonalára – vélekedett Whitman.
A Chatham House vezető elemzője szerint Van Rompuynek és Lady Ashtonnak sem lesz ideje azzal törődni, hogy a kívülállók mit gondolnak kinevezésükről, ugyanis “teljesen leköti majd őket annak kimunkálása, hogy új szerepükben pontosan mi is lesz a dolguk”.
Catherine Ashtonnak két különböző állás egyidejű ellátásával kell megpróbálkoznia: az egyiket Javier Solana, az EU eddigi kül- és biztonságpolitikai főképviselője, a másikat Benita Ferrero-Waldner külügyi EU-biztos tölti be. Sok kommentátor szerint ez “túl sok lesz” egyetlen személynek, és a siker attól függ, hogy lehetséges lesz-e Ashton bárónő feladatai egy részének delegálása másokra – vélekedett Whitman professzor.
A patinás londoni külügyi kutatóintézet szakértője szerint Herman Van Rompuy előtt az a kihívás áll, hogy meghatározza saját szerepét, amelyhez az egyetlen precedenst csak a soros féléves EU-elnöki időszakok tapasztalatai nyújtják.
Whitman hozzátette: Van Rompuynek és Ashtonnak arra is ügyelnie kell, hogy feladat- és felelősségi köreik kijelölése során egymással se kerüljenek konfliktusba az uniós külpolitika területén, ahol mindkettőjükre hárulnak szerepek, tekintettel arra, hogy a Lisszaboni Szerződés “eléggé bizonytalan” ebben a kérdésben.
