Nagyvilág

Kepes Andrást is kihallgatnák a bolíviaiak

Kepes András újságíró kihallgatását kéri a bolíviai parlament határozatával a Rózsa Flores Eduardo vezette, feltételezett terrorista csoport ügyében.

A parlamenti határozatot helyi idő szerint szerdán fogadtak el a kormánypárti képviselők szavazataival a La Paz-i törvényhozásban.

Azt ajánlják a kormánynak, hogy a külügyminisztérium közvetítésével kérje meg az újságírót, hogy tegyen feltáró vallomást, és adja át annak az interjúnak a másolatát, amelyet még tavaly készített az idén áprilisban Bolíviában agyonlőtt Rózsa Flores Eduardóval.

A bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores az interjúban elmondta, hogy azzal a céllal utazik a dél-amerikai országba, hogy megszervezze Santa Cruz tartomány katonai védelmét, és “békés eszközökkel, de erőt mutatva” elérje szülőföldje függetlenségét. Bolíviában azzal vádolják, hogy az országrész elszakítására készülő körök szolgálatába állt, meg akarta ölni Evo Morales elnököt, és terrorista akciókat követett el az április 16-án véres erőszakkal felszámolt csoportjával.

A parlament annak kapcsán foglalkozott a témával, hogy jóváhagyott egy vizsgálóbizottsági jelentést, amelyet kormánypárti képviselők állítottak össze a Rózsa-ügyről, s amelyben szakadár Santa Cruz-i politikai és pénzügyi vezetőket tettek felelőssé a szervezkedésért. A határozatban azt is javasolják a kormánynak, hogy az Interpol révén érje el azoknak a személyeknek a letartóztatását, akik kapcsolatban álltak Rózsa Flores csoportjával, de külföldre menekültek.

A parlamenti vizsgálóbizottság ellenzéki tagjai saját jelentésű készítettek, de ezt a kormánypárti többség nem bocsátotta szavazásra. Az ellenzék az egész ügy mögött a baloldali kormányzat összeesküvését sejti, és olyan, figyelembe nem vett bizonyítékokra hivatkozik, amelyek közvetve a bolíviai kormány egyes tagjainak az érintettségére is utalhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik