Nagyvilág

A belga kormányfő lesz az EU első elnöke

Herman Van Rompuy belga miniszterelnök lesz az Európai Unió első elnöke, Catherine Ashton brit kereskedelmi EU-biztos pedig az első "külügyminiszter" - jelentette be több résztvevő, köztük az elnöklő Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli találkozóját követően.

Reinfeldt elmondta azt is, hogy a döntés mind a 27 tagállam vezetőjének egyhangú egyetértésével született. A svéd kormányfő kitűnő választásnak nevezte belga kollégája megbízatását.

Fredrik Reinfeldt kiemelte azt is, hogy a megbízatások eldöntésével immár teljes körűen működhet a december elsején életbe lépő Lisszaboni Szerződés, amely XXI. századira korszerűsíti az EU tevékenységét intézményes téren.

Közösségi szellemiség

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke méltatta jelenlegi beosztottja – egyben jövendő alelnöke -, Catherine Ashton diplomáciai képességeit, köztük mindenekelőtt a közösségi szellemiséget. Külön elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy a kormányfői tanács nőt választott az egyik fontos megbízatásra – másokkal együtt Barroso régóta lobbizott azért, hogy a most esedékes személyi döntéseknél a gyengébb nem minél több képviselője kerüljön előtérbe.

Barroso a sajtótájékoztatón a csütörtöki döntés bonyolultságát illusztrálandó ismét a Rubik-kocka kirakásához hasonlította a tárgyalásokat.

Komoly remény

Ashton megbízatásához hivatalosan még az Európai Parlamentnek is hozzá kell járulnia, de valamennyi nyilatkozó komoly reményét fejezte ki, hogy ennek nem lesz akadálya.

A résztvevők közül Angela Merkel német kancellár egyebek között annak jelentőségét emelte ki, hogy a posztok első alkalommal való betöltéséről konszenzussal sikerült dönteni.

Gordon Brown brit miniszterelnök sajnálatát fejezte ki, hogy kormányának el kellett állnia Tony Blair volt miniszterelnök uniós elnöki megbízatásától, ugyanakkor melegen üdvözölte a szintén brit Ashton megválasztását. Mint mondta, nem maradt más választása, mint a konszenzusos megoldás mellett dönteni a tagországok esetleges blokkoló kisebbségével szemben.

Lesz új főtitkár is

A svéd miniszterelnök a találkozót lezáró sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy az uniós tagországok kormányait képviselő Tanács főtitkári posztját a jövőben Javier Solana főképviselő eddigi helyettese, Pierre de Boissieu tölti be. Bürokratikus jellegű pozícióról van szó, de az uniós intézmény gyakorlati működésében meghatározó szerepet játszó megbízatásról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik