Nagyvilág

H1N1: nem hat a kínai szigor?

Kína a H1N1 ellen szigorú intézkedésekkel készült fel, de mégis meghalt két, beoltott ember. Úgy tűnik, legalább az egyik halálesetnek nincs köze a védőoltáshoz.

A kínaiak szigorú intézkedésekkel próbálják megfékezni az újinfluenza terjedését. Módszereik ellen sokan tiltakoztak, de sikerrel jártak – számolt be a The New York Times. Úgy tűnt, hogy megfékezték a járványt. A több mint egymilliárd lakosú országban 32 halálos áldozatot szedett a H1N1, míg az Egyesült Államokban már több mint négyezret.

Szombaton bejelentették, hogy feltehetőleg a vírus okozta két ember halálát. A szakértők kizárják, hogy ezért a vakcina a felelős, de még folytatják a vizsgálatot.

Kínában falvakat zárnak karanténba, ha felvetődik a gyanú, hogy a közösségben terjed a vírus; illetve beszüntetik a tanítást, ha az iskolában valaki ágynak esik. Nincsenek tekintettel a külföldiekre sem, minden utast megfigyelnek, ha egy beteget találnak a repülőgépen.

Külföldi kormányok és emberi jogi szervezetek tiltakoztak az intézkedések ellen, de azokat még nyáron sem függesztették fel, amikor a vírus terjedése alábbhagyott.

Egészségügyi szakértők szerint kíméletlennek tűnik a kínai hatóságok fellépése, viszont eddig eredményesnek bizonyult. Bár az elmúlt napokban nőtt az újinfluenzás betegek száma, összesen még csak 59 ezren betegedtek meg és 32-en haltak meg. Ebben szerepe lehet annak is, hogy náluk már szeptember elején lehetett oltóanyagot kapni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik