Nagyvilág

Újabb háború lehet Gázában

Gázai fegyveres palesztin csoportok minden eddiginél nagyobb hatótávolságú rakétát teszteltek. Az izraeli felső vezetés már a közvélemény felkészítéséről beszél, s egy újabb hadművelet következményeire figyelmeztet.

A 2008-as gázai háború után újabb összecsapástól tart az izraeli védelmi vezetés. Ámosz Jadlin vezérőrnagy, az izraeli katonai hírszerzés vezetője kedden bejelentette, hogy észleltek egy Gázából kilőtt rakétát, mely az övezet partjaitól mintegy 60 kilométerre csapódott a tengerbe.

A hírszerzést nem érte meglepetésként a rakétateszt. Már régóta számítottak hasonló kaliberű fegyverek megjelenésére és arra, hogy az izraeli, amerikai és egyiptomi közös erőfeszítések ellenére a fegyvercsempészet tovább folytatódik Iránból Egyiptomon keresztül a Gázai övezetbe. A mostanihoz hasonló hatótávolságú rakéták már elérnék Izrael második legsűrűbben lakott városát, Tel Avivot és annak kiterjedt déli agglomerációját is.

Egy újabb háború kitörésétől mindkét fél tart, és az időzítése sem lehetne rosszabb. Izrael még mindig a tavalyi háború után ellene fordult nemzetközi hangulattal küzd, míg a Hamasz nehezen tudna elszámolni híveivel, ha Gáza füstölgő romjain megint rakétakilövő állomásokat létesítene.

A terrorszervezetként számon tartott Hamasz még nem heverte ki a háború következményeit. A szervezet szóvivője, Fawzi Barhum szerint az izraeli hírszerzés bejelentése csak a nemzetközi közvéleményt akarja a palesztinok ellen hangolni. A rakéta kilövését azonban nem cáfolta.

Az Izraelt elmarasztaló Goldstone-jelentést az amerikai kongresszus nagy többséggel elutasította, arra hivatkozva, hogy az nagymértékben elfogult és eltorzult képet ad a tavaly decemberi konfliktusról. A jelentésről való ENSZ-szavazáson ugyanakkor mindössze hat tagállam voksolt a jelentés ellen, az Egyesült Államok, Olaszország, Hollandia, Szlovákia, Ukrajna és nem utolsósorban hazánk is.

Izrael tehát még mindig maga mögött tudja az Egyesült Államokat. Mindenesetre Obama és Hillary Clinton súlyos kudarca lenne egy újabb közel-keleti háború kitörése, amit tavaly januárban még elvitt a leköszönő adminisztráció.
Izraelnek számolnia kell egy északi front kiújulásának lehetőségétől is.

Az izraeli tengerészet szerdán, Ciprustól nem messze lekapcsolt egy fegyverekkel és lőszerrel megrakott teherhajót. A hajó Iránból Jemenen és Szudánon keresztül érkezett, célállomása pedig az izraeliek szerint Libanon lett volna. A három éve lezajlott második libanoni háború óta alig egytucatnyi rakéta hullott izraeli területre.

ENSZ támaszpont az izraeli-libanoni határon (Fotó: Bihari Ádám)

ENSZ támaszpont az izraeli-libanoni határon (Fotó: Bihari Ádám)

Egy újabb háború a palesztinok és Izrael között valószínűleg hosszú időre véget vetne az Egyesült Államok által közvetített lassú, akadályokkal telített, de mégis működőképes tárgyalási folyamatnak Izrael és a Palesztin Hatóság között, a zsidó állam pedig komoly egzisztenciális deficittel számolhatna.

Naszrallah graffiti Libanon déli határánál (Fotó: Bihari Ádám)

Naszrallah graffiti Libanon déli határánál (Fotó: Bihari Ádám)

Éppen ezért Izrael jelentős hangsúlyt helyez a Vas Kupola elnevezésű rakétavédelmi rendszer kiépítésére, mely szükségtelenné tenné a nagyszabású katonai beavatkozásokat. A Hamasz pedig, amíg a kedvező nemzetközi hátszél kitart, nem valószínű, hogy újabb támadássorozatot indít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik