Nagyvilág

A britek temetik Blair EU-elnöki esélyeit

Nem sok esélye maradt Tony Blair volt munkáspárti brit kormányfőnek az EU majdani elnöki tisztségére - erre az egyöntetű következtetésre jutott a pénteki brit sajtó az unió brüsszeli csúcstalálkozójának első napi fejleményeit mérlegelve.

A konzervatív The Times elemzése szerint “gyorsan halványulnak” Blair EU-elnöki reményei, miután uniószerte erősödik az ellenállás személyével szemben, és sem Franciaország, sem Németország nem állt ki jelölése mellett.
Gordon Brown jelenlegi brit miniszterelnök ugyan személyesen ajánlotta Blairt a posztra a csúcsértekezleten, “kiváló jelöltnek” nevezve elődjét, Brown azonban elszigetelődött még a hét másik balközép kormányzatú EU-tagállam csoportján belül is – írta a vezető brit napilap.

A Financial Times pénteki beszámolója szintén azt emeli ki, hogy Blair esetleges jelölését még a volt brit kormányfő balközép szövetségesei részéről is “bírálatok kórusa” fogadta az EU-csúcson. A liberális irányzatú gazdasági-politikai napilap szerint Blair az iraki háborúban játszott szerepe miatt – amely megosztotta Európát – csekély támogatásra számíthat.

A baloldali The Guardian név nélkül idézett uniós forrása szerint Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár “nem túlzottan lelkesek” Tony Blair EU-elnökségével kapcsolatban. Sarkozy külpolitikai főtanácsadója, Jean-David Levitte a lapnak kijelentette: Nagy-Britannia nem tagja az euróövezetnek és a belső határellenőrzés nélküli schengeni térségnek sem, emellett több más integrációs egyezményből is kimaradt. Mindez “nem előnyös” a jelölt kiválasztása során.
A BBC pénteki értesülése szerint már a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal is elismeri, hogy “egyértelmű lehetőség” Blair jelölésének kudarca.

A konzervatív The Daily Telegraph pénteki beszámolója szerint a két éve leköszönt előző brit miniszterelnök EU-elnöki támogatottsága a hazai választók körében sem egyöntetű. A lap megbízásából készül közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a britek 31 százaléka támogatja, további 31 százaléka viszont ellenzi Blair jelölését a tisztségre, 38 százalék nem tud dönteni a kérdésben.

A volt munkáspárti kormányfő jelölését az ellenzéki brit Konzervatív Párt is elveti. William Hague, a konzervatív árnyékkormány külügyminiszter-jelöltje nemrégiben állítólag tudatta más EU-tagországokkal, hogy Blair kinevezésének támogatását a konzervatívok – ha a jövő tavaszi brit választásokon kormányra kerülnek – “barátságtalan lépésnek” fogják tekinteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik