Nagyvilág

Kiengedték Karadzic utódját

Biljana Plavsic volt boszniai szerb elnök csütörtökön elhagyta a svédországi börtönt és úton van Szerbiába - jelentette este az RTRS boszniai szerb televízió.

Plavsicot 2003 elején ítélte el a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) emberiesség elleni bűntettek miatt. Az RTRS szerint Plavsic, aki Karadzicot követte a boszniai “Szerb Köztársaság” elnöki székében, a késő esti órákban érkezik meg Belgrádba.

Az APA osztrák hírügynökség megkeresésére Martin Valfriedsson, a svéd igazságügyi minisztérium szóvivője haladéktalanul cáfolta a hírt, mondván: “Ez nem igaz”.

Az NT szeptember közepén hagyta jóvá Plavsic szabadon engedését Stockholm indítványára, “jó magaviseletére” tekintettel, “súlyos bűnei ellenére”. Az indoklás szerint a fogoly letöltötte büntetése kétharmadát, és a vonatkozó svéd szabályozás szerint feltételesen szabadlábra lehet helyezni.

A 79 éves, biológus végzettségű Plavsic 2003 júniusában kezdte meg büntetése letöltését Hinseberg női börtönben Stockholmtól 100 kilométernyire nyugatra. Korábban többször kérte szabadlábra helyezését, de ezt mindannyiszor elutasították. A svéd igazságügyi minisztérium előzőleg csütörtökön azt közölte, hogy Plavsicot kedden helyezik szabadlábra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik