Nagyvilág

Első olvasatban átment az EU költségvetése

Elfogadta az Európai Parlament csütörtökön a 2010. évi uniós költségvetés első parlamenti olvasatát, amely már tartalmazza a 300 millió eurós új támogatási formát a tejágazat számára - jelentette be a téma jelentéstevője, Surján László (KDNP) a strasbourgi szavazást követően.

A mintegy 128 milliárd eurós büdzsé a kifizetéseknél jelentős, több mint 12 százalékos emelést irányoz elő 2009-hez képest, és csaknem 7 milliárddal haladja meg a tagországok kormányait képviselő tanács tervezetét.

Surján László elmondta: “a nagy többséggel elfogadott parlamenti javaslat alapján kemény tárgyalásokra lehet számítani a kormányok alkotta Tanáccsal. Miközben a Tanács az uniós költségvetést a tagállamokra rótt teherként fogja fel, addig a parlament szerint a közös költségvetés a gazdasági válság okozta problémák megoldásának a része kell, hogy legyen.”

Az uniós intézmények közti egyeztetéseket követően az EP decemberben fogadja majd el a végleges uniós költségvetést 2010-re.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik