Nagyvilág

Berlusconi meggyilkolására „toboroznak”

Közel 15 ezren csatlakoztak a Facebook közösségi portál egyik olasz oldalán alakult csoporthoz, amely Silvio Berlusconi meggyilkolására szólít fel. Az oldal 2008 szeptembere óta létezik, de az igazságügy-miniszter kérésére csak most indítottak vizsgálatot az ügyben.

Megvizsgálják az „Öljük meg Berlusconit!” oldalhoz hozzászólók kapcsolatrendszerét, és keresik, hogy kik ellen indíthatnak eljárást gyilkolásra való uszítás bűnében. Szakértők szerint ez az egyik legnehezebb feladat, hiszen eddig senkit nem ítéltek el hasonló ügyben.

Ráadásul a portálon több provokatív oldal is létezik, például a 247 tagot számláló „Öljük meg Berlsuconi kormányát”, illetve „a Demokrata Pártot” tehát bizonyos miniszterek és újságírók is megjelennek a halálra ítéltek között. Akad olyan felhasználó is, aki vállalta a miniszterelnök meggyilkolását. Az internetes oldal bezárását követeli még az ellenzék is – írta a Prima Radio oldala.

Korábban egy ellenzéki politikus felvetette azt a kérdést a blogján, hogy mikor repítenek már golyót Berlusconi fejébe. Őt nyilvános bocsánatkérésre, majd lemondásra kötelezték. Előző héten pedig egy napilap szerkesztőségéhez érkezett Berlusconit és szövetségeseit fenyegető üzenet.

Berlusconi ezt követően nyilatkozta a CNN riporterének: „Nem szeretem a munkámat. Önfeláldozásból dolgozom.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik