Nagyvilág

Csak pánikkeltés az újinfluenza?

Ez csak nevében influenzajárvány - írta a H1N1 vírus terjedése és a körülötte levő indokolatlan pánik kapcsán kedden a The Washington Times.

Az újság megállapította: az új típusú influenza halálos áldozatainak száma csak töredéke azok számának, akik hagyományos influenza miatt halnak meg minden évben.
“Mára sokunknak már halottnak kellene lennünk” – írta az újság felidézve azt, hogy az amerikai elnök mellett működő egészségügyi tanács 8 héttel korábbi jelentése szerint az Egyesült Államokban 30-90 ezer halottat okozhat az új típusú influenza, és a járványnak éppen most kellene tetőznie.

Az igazság ezzel szemben az, hogy augusztus 30. óta Amerikában mindössze 292 influenzás haláleset történt, miközben a statisztikák szerint a hagyományos influenzajárványok idején naponta átlagosan 260 amerikai hal meg. A világ minden tájáról származó adatok azt mutatják, hogy az új influenza sokkal enyhébb következményekkel jár, mint a kór hagyományos változatai. New Yorkban például csaknem tizedannyi halottat szed.

Az újság szerint a “járványtól érzett félelem járványa” terjed. A hisztéria Amerikában is érződik, rendkívül sokan fordulnak orvoshoz; a kórházi látogatásoknak már 7 százaléka a H1N1-fertőzés gyanújával kapcsolatos. Iskolákat zárnak be, de nem az influenzajárvány, hanem a félelem miatt. Soha nem látott mértékben fogynak a kézi fertőtlenítőszerek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy hirdette ki 11 hete a H1N1 járványt, hogy akkor még csak 144 halálos áldozat volt, miközben az enyhébb XX. századi világjárványok is legalább egymillió áldozatot szedtek. Ha a WHO kihirdetné, hogy a Ford Ferrari, az amerikai kormány és a sajtó is azt gondolná, hogy a Ford is 200 mérföldes óránkénti sebességgel képes száguldani? – tette fel a kérdést a lap. Hangsúlyozta, hogy a H1N1 képes ölni, és van értelme a megelőző oltásnak, de azért, mert valaki kibocsát egy nyilatkozatot, nem kell mindjárt azt hinni, hogy a kismalac dühöngő vadkanná változott…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik