Nagyvilág

Többezren a szumátrai romok alatt

Akár négyezer ember is lehet még a romok alatt az indonéziai Szumátra szigetén a három nappal ezelőtti pusztító földrengés következtében - közölte az ENSZ egy segélyügyi illetékese szombaton az indonéz fővárosban.

Becslésünk szerint még 3 ezer és 4 ezer között lehet azoknak a száma, akiket maguk alá temettek a romok Padang városában – mondta El-Musztafa Binlámli, a világszervezetnek a segélyek koordinálásáért felelős tisztségviselője Jakartában. A Nemzetközi Vöröskereszt szintén úgy becsülte, hogy még 4 ezer ember lehet a törmelék alatt rekedve a fővárostól bő 900 kilométerre északnyugatra fekvő egymillió lakosú tartományi székhelyen.

Az ENSZ-illetékes megjegyezte, a túlélők a tapasztalatok szerint legfeljebb öt napot képesek kibírni a romok alatt. Az indonéz hatóságok eddig 777 halálesetet erősítettek meg, de az ENSZ szerint legalább 1100 a halottak száma.

Japántól kezdve az Egyesült Államokon és Ausztrálián át Svájcig a világ számos országa – köztük Magyarország is – küldött mentőket a katasztrófa sújtotta övezetbe. A helyi mentőalakulatoknak nincs megfelelő felszerelésük, de pénteken így is sikerült kimenteni a romok alól két diákot és a helyi idegen nyelvi főiskola egy tanárát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik