Nagyvilág

Megnyitották az urnákat Írországban

Megnyíltak a szavazóhelyiségek péntek reggel Írországban, ahol másodszor voksolnak az Európai Uniót megreformáló lisszaboni szerződésről.

A referendum eredményét szombaton teszik közzé. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint 7 (közép-európai idő szerint 8) órától 22 (23) óráig tartanak nyitva. A legfrissebb felmérések szerint az igenek aránya 48 és 68, míg a nemeké 17 és 33 százalék között lehet. Európai vezetők remélik, hogy az igenek többségével kimozdulhat a holtpontról a európai intézmények reformja.

Brian Cowen ír kormányfő csütörtökön, vidéki választókerületében kampányolva bizakodását fejezte ki, hogy az írek támogatni fogják a szerződést, amelynek hatálybalépéséhez mind a 27 tagállam jóváhagyása szükséges. Dick Roche, az európai ügyek államtitkára egy interjúban úgy vélekedett, hogy egy esetleges elutasítás a lisszaboni szerződés elvetését jelentené, azaz kétsebességű Európai Unió jönne létre.

A 27 uniós tagállam közül Írország az egyetlen, amelyben az alkotmány értelmében népszavazásra van szükség a szerződés ratifikálásához. Az írek 2008. június 12-én 53,4 százalékos arányban elutasították a lisszaboni szerződést. Ellentételezés fejében azonban végül vállalták, hogy megismétlik a referendumot. „A garanciák megcáfolhatatlanok, … és lényegesen megváltoztatták a népszavazás dinamikáját” – mondta az ír kormányfő, utalva azokra a biztosítékokra, amelyeket Dublin az uniótól kapott az abortusz tilalmára, a katonai semlegességre és az alacsony adókulcsokra vonatkozóan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik