Nagyvilág

II. világháborús fogolytábort is vehetünk a neten

Az angliai Crook kisvároshoz közel található világháborús táborban főként német és olasz katonákat tartottak fogva. A 12 hektárnyi terület most közel egymillió fontért (több mint 295 millió forint) eladó az egyik legnagyobb aukciós weboldalon, az eBay-en.

A tulajdonosok, James és Lisa McLeod még 2001-ben vásárolták meg a műemlékké avanzsált tábort, amelyből egy népszerű turisztikai látványosságot szerettek volna kialakítani. A cél érdekében eddig az eladási árral közel megfelelő összeget fektettek a munkálatokba. Ám a foglyok képeivel díszített kunyhók és az általuk épített színház felújítása, valamint a látogatókat kiszolgáló étterem, múzeum és boltok kialakítása nyolc év után felemésztették a házaspár tartalékait.

A tulajdonosok, bár az eladás mellett döntöttek, ám remélik, hogy maradhatnak a „táborban”, ami az évekig tartó kutatómunka során megismert történetével a szívükhöz nőtt, és amit továbbra is nagyszerű befektetésnek tartanak. „Egy kisebb tőkeinjekcióval és a segítségünkkel igazi aranybánya lehet az új tulajdonos számára” – idézte őket a Belfast Telegraph.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik