Nagyvilág

Imatermet kapnak a berlini muzulmán diákok

Berlin egyik bírósága kedden úgy döntött, hogy az egyik helyi középiskola köteles egy helyiséget a muzulmán diákok számára biztosítani, ahol imádkozhatnak, ellenkező esetben megsérti a vallásszabadság németországi garanciáit.

A berlini közigazgatási bíróság egy 16 éves muzulmán diák beadványa alapján döntést hozva közölte: a vallásszabadsággal kapcsolatos alkotmányos garanciák nemcsak arra vonatkoznak, hogy “biztosítsák annak a szabadságát, hogy valaki hisz vagy sem, hanem arra is, hogy szabadon gyakorolhassa a hitét”.

Egy iszlám tudós szakértői véleménye alapján a bíróság úgy ítélte meg, hogy bizonyos imádkozással töltött óráknak nagy jelentőségük van a muszlimok számára, és egy hithű muzulmántól nem várható el, hogy csak az iskolán kívüli időben imádkozzék”.

A döntés egy konkrét esetre vonatkozott, és várhatóan fellebbezést nyújtanak be ellene. Jens Stiller, a város oktatási hivatalának szóvivője közölte, hogy a város további “jogi lépéseket” tervez, de részleteket nem árult el.

Stephan Groscurth, a bíróság szóvivője szerint a muzulmán diákok precedensként hivatkozhatnak a döntésre, ha hasonló helyzetekben bírósághoz fordulnak. A diák azután fordult a bírósághoz, nem biztosítottak számára egy külön helyiséget imádkozásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik