Nagyvilág

A pápa rosszalja Berlusconi szexbotrányát

Tavasszal kirobbant szexbotránya óta Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök először találkozott a pápával; a találkozóra az egyik római repülőtéren került sor szombaton, mivel XVI. Benedek Prágába indult hivatalos látogatásra, Berlusconi pedig éppen a pittsburghi G-20-as csúcsról tért haza repülőgépével.

A vatikáni szóvivő szerint a pápa két vagy három percen át beszélgetett Berlusconival, s hangsúlyozta: “ez nem magántalálkozó volt.” A szóvivő azt mondta, hogy Benedek és Berlusconi néhány tréfás megjegyzést váltott egymással. A beszélgetésről más részleteket nem tudni.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint Berlusconi gépe eredetileg Milánóban szállt volna le, s szándékosan megváltoztatták az útvonalat, csak hogy a miniszterelnök ott lehessen a pápa elutazásán. Az olasz rádió szerint a megbeszéléssel a kormányzat nyilván azt akarta bizonyítani, hogy a szexbotrány ellenére az olasz-vatikáni kapcsolatok szorosak maradtak.

A 72 éves milliárdos médiacézár, kormányfő tekintélyét tavasz óta botrányok sorozata tépázza. Újabb és újabb leleplezések látnak napvilágot állítólag vad magánéletéről, egy tizenéves lányhoz fűződő furcsa kapcsolatáról, zűrös válási ügyéről és a villáiban rendezett állítólagos orgiákról. Berlusconi beismerte, hogy “nem szent”, de azt állította: soha nem fizetett senkinek szexuális szolgáltatásokért.

A szexbotrány miatt Berlusconit az Olaszországban nagy tekintélynek örvendő katolikus egyház is bírálta. Még májusban Alessandro Plotti érsek, az olasz püspöki konferencia volt alelnöke arról beszélt, hogy a magánéleti botrányok ártanak a politikusok szavahihetőségének. Plotti figyelmeztetett annak veszélyére, hogy a média a nagy hatalommal bíró és sikeres politikusok normális fellépéseként tálalja “az erkölcstelen viselkedést”. “Aki magas hivatalt vállal, annak nem szabad elfelejtenie, hogy a viselkedésével példát mutat a nyilvánosságnak” – mondta az érsek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik