Nagyvilág

Külképviseleteket fenyegetett meg az al-Kaida

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődik az a csoport, amelynek fenyegetése miatt kedden és szerdán be kellett zárni minden amerikai külképviseletet a Dél-afrikai Köztársaságban - írta a The Star című helyi lap.

A pretoriai amerikai nagykövetség szóvivője az Egyesült Államok regionális biztonsági ügynökségétől kapott információkra hivatkozva kedden bejelentette, hogy bezártak minden amerikai külképviseletet az országban, az információk tartalmáról azonban nem mondott semmit. Az intézkedés a nagykövetséget, a johannesburgi, a fokvárosi és a durbani konzulátust érintette, valamint több amerikai kormányzati intézményt, köztük az ország nemzetközi segélyezési ügynökségét, a USAID-et.

A The Star “egy magas rangú biztonsági forrásra” hivatkozva azt írta, hogy a szóban forgó csoport – amelyet nem nevezett meg – a nagykövetségre telefonálva fenyegette meg támadással az intézményeket. A lap szerint a fenyegetésnek ahhoz van köze, hogy egy amerikai helikopteres rohamosztag tíz nappal ezelőtt Szomáliában megölte az al-Kaida egy helyi vezetőjét.

Az amerikai nagykövetség szóvivője nem volt hajlandó megjegyzést fűzni a lapjelentéshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik