Nagyvilág

Vezetőkre támadtak az iráni ellenzékiek

Az elmúlt két és fél hónap legnagyobb tüntetését tartotta az iráni ellenzék pénteken Teheránban, az ultrakonzervatív rezsim hívei azonban rátámadtak a megmozdulásokon megjelenő Mohammed Hatami reformer exelnökre és Mir Hoszein Muszavi ellenzéki vezetőre is.

Az egyes jelentések szerint az ellenzéki erők, akik a palesztinokkal való szolidaritás napján szervezett nagyobb hivatalos felvonulásokat kihasználva vonultak maguk is az utcákra, néhány helyen összetűztek a biztonsági erőkkel. Teherán egyik központi terén, a Haft-e Tiren a könnygázt is bevető biztonságiak bottal ütlegelték a tüntetőket, s közülük legalább tíz embert őrizetbe vettek.

A francia külügyminisztérium “súlyos aggodalmának” adott hangot az ellenzék vezetőjét ért erőszak miatt.

Aktivisták mentették ki

Az exelnök Hatamit megtámadták ultrakonzervatív tüntetők, amikor részt akart venni a hagyományos “Jeruzsálem-napi” demonstrációk egyikén. Aktivisták azonban kimentették őt a helyszínről. Ellenzéki honlapok azt írták, hogy Hatami a földre került és turbánja is leesett a fejéről, szemtanúk szerint azonban csak lökdösték őt.

A kormánypárti fanatikusok megpróbálták megtámadni az ellenzék legfőbb vezetőjét, Muszavit is, amikor egy másik felvonuláshoz csatlakozott az iráni fővárosban. A támadók közeledését látva hívei gyorsan betuszkolták őt az autójába, amellyel elhajtott – mondták el szemtanúk. Mehdi Karubi volt ellenzéki elnökjelölt is megjelent az egyik tüntetésen.

Tömegesen tiltakoztak

Ez volt az első alkalom július 9-e óta, hogy az ellenzék ismét tömegesen tiltakozott Mahmúd Ahmadinezsád elnök június 12-i újraválasztása ellen, és éltette a hatóságokat választási csalással vádoló mérsékelt Muszavit. Az ellenzék annak ellenére tartotta meg előre bejelentett felvonulásait, hogy a konzervatív vallási vezetők és a Forradalmi Gárda elitalakulat óva intett mindenkit a kormányellenes tüntetésektől, “a cionista rezsim (Izrael) támogatásától”, és szigorú fellépést helyezett kilátásba a törvények megsértőivel szemben.

Ellenzéki megmozdulások voltak az északi Tabriszban és az ország közepén fekvő Iszfahánban is.

Teheránban az ellenzékiek – akik egyes jelentések szerint több tízezren voltak – mozgalmuk színébe, zöldbe öltözve vonultak, éltették Muszavit, és halált kiáltottak “a diktátorra” (Ahmadinezsádra), illetve követelték kormánya lemondását. Voltak, akik azt kiabálták, “Sem Gáza, sem Libanon, Iránért élünk!”, amivel arra utaltak, hogy nem hajlandók követni a teheráni rezsimet a palesztinok vagy a libanoni Hezbollah síita szervezet támogatásában.

Ahmadinezsád is csatlakozott a menethez

Néhány száz méterre tőlük az államfő több ezer híve vonult Ahmadinezsád és a legfőbb vezető, Ali Hamenei ajatolláh képével. “Halál azokra, akik ellene vannak a legfőbb vezetőnek!”, “Halál Izraelre, halál Amerikára!” – kiabálták közülük többen.

Az egyik kormány szervezte menethez Mahmúd Ahmadinezsád is csatlakozott, majd a Teheráni Egyetemen beszédet mondott még a pénteki nagyima előtt. Beszédében az ultrakonzervatív elnök ismét mítosznak nevezte a holokausztot. – A holokauszt hazugság és csupán ürügy volt egy zsidó állam megteremtésére, amellyel az irániaknak vallási kötelességük szembeszállni – jelentette ki, gyakorlatilag megismételve már többször elmondott szavait, amelyek felháborodást váltottak ki szerte a világon.

Londoni reagálásában David Miliband brit külügyminiszter úgy minősítette Ahmadinezsád kijelentéseit, mint amelyek “visszataszítóak és tudatlanságról árulkodnak”. Egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget, hogy “szálljon szembe ezekkel a durva sértésekkel”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik